Hírek
2019. Július 28. 06:34, vasárnap | Sport
Kimagasló fölénnyel vezeti Magyarország a maratoni kajak-kenu Eb éremtábláját
Szombaton újabb négy érmet nyert a magyar csapat a franciaországi Decize-ben rendezett maratoni kajak-kenu Európa-bajnokságon, ezzel három nap után nívósan vezetik az éremtáblát.
Sőt, akkor a magyar küldöttség előnye, hogy már az utolsó napon sem előzheti meg őket senki.
A Magyar Kajak-Kenu Szövetség honlapján közölt beszámoló szerint kajakosoknál egyesben kettős magyar siker született: Kiszli Vanda győzött Czéllai-Vörös Zsófia előtt. A női kenusoknál Horányi Dóra harmadik lett, a férfiaknál pedig Laczó Dániel zárt bronzérmesként.
A magyarok az első napot négy arany-, egy ezüst- és három bronzéremmel zárták, pénteken pedig három arany-, két ezüst- és három bronzéremmel gazdagodtak. Így három nap után nyolc arany-, négy ezüst- és nyolc bronzzal toronymagasan vezetik az éremtáblázatot.
Mitől lesz maratoni egy kajak-kenu verseny?
A maratonversenyeken az indulók egy előre kijelölt, nem szabványpályán versenyeznek, amin járhatatlan akadályok is elállhatják az útjukat. Ezt az akadályt megkerülhetik, átmehetnek fölötte, vagy akár a vízet elhagyva is túljuthatnak rajta szükség esetén. A verseny alatt az evezős szakaszokat futó részek is váltják, ekkor a versenyzőknek a hajójukat és lapátjaikat kézben kell vinniük.

Forrás: index.hu, MTI
Fotó: Magyar Kajak-Kenu Szövetség
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 10. 16:00, szerda | Sport
Otthonában gyógyul Christian Eriksen
Christian Eriksen, a dán labdarúgó-válogatott középpályása már családja körében, odahaza gyógyul, miután kiengedték a kórházból.
2026. Június 10. 06:50, szerda | Sport
Magyar-kazah - Rossi: a fiatalok frissességet hoztak a válogatottba
2026. Június 09. 12:00, kedd | Sport
Magyar-kazah - Nagy potenciállal rendelkező fiatalok lépnek pályára a kazahok ellen
Az a prioritás, hogy a finnekkel szembeni meccs utolsó 20 percében történtek ne ismétlődjenek meg kedden a kazahok elleni mérkőzésen
2026. Június 08. 12:00, hétfő | Sport
Magyar-kazah - Sallai és Kerkez sem léphet pályára Debrecenben
Sallai Roland és Kerkez Milos sem léphet pályára a magyar labdarúgó-válogatottban kedden a kazah csapat elleni felkészülési mérkőzésen Debrecenben.
