Hírek
2020. Február 06. 09:26, csütörtök | Külföld
Kisiklott egy gyorsvonat Milánónál, többen meghaltak
Kisiklott reggel egy gyorsvonat Milánó közelében csütörtökön, egyes források szerint többen meghaltak, és mintegy harmincan megsérültek.
A baleset az észak-olaszországi Lodi közelében történt, reggel 5:30 körül. Ketten meghaltak, mindketten a vonat vezetői voltak – írja a metro.co.uk.
Az egyik vezető holttestét az összetört vezetőfülkében találták meg, míg a másik vezető kirepült a vonatból, az ő testét több időbe telt megtalálniuk a mentőalakulatoknak.
Az AFP francia hírügynökség olasz forrásokra hivatkozva szintén két halottról írt, míg a Reuters a Corriere della Sera napilap által idézett mentőszolgálatok alapján egy halottról adott hírt.
Két mentőhelikoptert is a helyszínre hívtak, hogy a sérült utasokat mihamarabb kórházba tudják vinni. Úgy tudni, ők nincsenek életveszélyes állapotban.
A Metro és a Daily Mail információi szerint a mozdony leszakadt a többi kocsitól, és egy tehervonatnak, majd egy épületnek csapódott. A leghátsó kocsi szinte sértetlen maradt, azonban leborult a sínekről.
A szerencsétlenség fennakadást okozott a Milánó és Bologna közötti vasúti forgalomban a rendőrség tájékoztatása szerint.
Forrás: origo.hu
Kép: twitter.com
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 21. 14:00, szombat | Külföld
Donald Trump: az Egyesült Államok katonai értelemben már győzött
Donald Trump amerikai elnök szerint az iráni konfliktust katonai értelemben már megnyerte az Egyesült Államok, a NATO szövetségesek pedig nem akartak csatlakozni az iráni atomfenyegetés kiiktatásához.
2026. Március 20. 14:00, péntek | Külföld
Iráni konfliktus - Hetekig elhúzódó harcokra számítanak Izraelben
Az izraeli hadsereg helyzetértékelése szerint még több hétig eltarthat az Irán és a Hezbollah elleni háború.
2026. Március 20. 06:54, péntek | Külföld
Donald Trump: az Egyesült Államok nem készül szárazföldi erőket küldeni Iránba
Donald Trump szerint az Egyesült Államok nem készül szárazföldi erőket küldeni Iránba - az amerikai elnök erről csütörtökön beszélt a Fehér Házban.
