Vérmesebb futballrajongók a harmadik világháború kitörésével egyenértékű eseményként álltak (inkább: ültek) a vasárnap délutáni bloemfonteini összecsapás elé. Németország Anglia ellen - a csata, amiről Franz Beckenbauer a minap úgy nyilatkozott: ennek csak az elődöntőben szabadott volna megtörténnie. „A Császár" ezért legfőképpen az angolokat hibáztathatja, akik nem voltak képesek megnyerni a csoportjukat az USA, Szlovénia és Algéria vetélytársaként, míg a Nationalelf, ha göröngyös úton is, de hozta a kötelezőt Ghána, Ausztrália és Szerbia megelőzésével.

Szóval, Németország és Anglia. A két ország 27 alkalommal találkozott összesen a FIFA statisztikáiban szereplő meccsen, és bizony az angolok még két győzelemmel jobban állnak - tegyük hozzá gyorsan, a büntetőpárbajjal végződő két összecsapáson a németek örülhettek. A két csapat közös vébémúltja sem éppen szegény; a világranglistán jelenleg 6. Németország és 8. Anglia négy meccsén a mérleg ötvenszázalékos (1-1 győzelem mindkét oldalon és két döntetlen). Azon kívül, hogy két (futball)nagyhatalomról beszélünk - a két válogatott összeadva 29 vb-n vett részt, ebből 4-szer ők diadalmaskodtak -, voltak valóban emlékezetes derbik a „Sas" és a „Három oroszlán" között 1908 óta, az idősebbek a '66-os vb-döntőre emlékezhetnek - amikor is az angolok győztek, és azóta vb-n németek ellen soha -, a fiatalabban pedig a '96-os Európa-bajnokság büntetőkkel eldőlt elődöntőjére. A már említett Beckenbauer persze nyilvánvalóan a '74-es vb általuk megnyert döntőjére vagy a '90-es fináléra emlékszik legszívesebben, mindkét alkalommal aranyat kapott a nyakába - igaz, nem az angolok ellen.

Az esélyekről legyen elég Gary Linekernek a már közhelyszerűvé vált mondását idézni: a futballt 22-en játsszák, és a végén a németek nyernek. A meccs első 20 percének mindkét eseménye efelé mutatott, az uruguayi bíró ugyanis lesen állította meg Rooneyt, aki történetesen egy védőtől kapott labdát, kisvártatva pedig Özil jutott el James kapujáig, sunyi gurítását James reflexszel rúgta ki. Támadgattak a németek, a linekeri jóslat felé azonban csak a már említett 20. percben indultunk el: Upson, az angolok Carragher helyett játszó védője egy felé szálló labda helyett a kapura törő Kloséval kezdett birkózni, a támadó viszont lerázva magáról bekkjét a labdát a kijövő James mellett a hálóba pöckölte. A 32. percben tovább nőtt a német előny, a ziccerben kilépő Klose viszont önzetlen volt és átemelt Podolski elé, aki bár hosszan tette maga elé a Jabulanit, „Csikar-szögből" is kilőtte a James lába között üresen tátongó hosszú sarkot. Már 2-0! Defoe és Lampard elöl azért próbálkozgattak, de gólhelyzetet megint csak a Bayernben mellőzött Klose dolgozott ki - a „lengyel" cseleit „brazil" honfitársai, Gomez és Cacau is megirigyelhetnék... De aztán Upson mégis javított - ami nem ment hátul, elöl már annál inkább, egy szögletvariáció után még Neuert is megverte a levegőben (2-1). S hogy tényleg biztosan a németek győzzenek, Lampard felső kapufáról bement gólját egész egyszerűen nem adta meg az uruguayi bíró - hagyatkozva a helyzetről igencsak lemaradt oldalsó asszisztensére. Kettő-kettővel egészen másképp is alakulhatott volna a második félidő...

Merthogy fordulás után, némi „fegyverszünetet" követően Németország megint beindult. (Ehhez persze kellett az 52. percben Lampard keresztlécen csattanó szabadrúgása.) A 67. minutumban egy angol szabadrúgás utáni villámgyors ellentámadás végén Müller nézte meg, melyik lábával és melyik sarokba lője a labdát (3-1). Majd folytatódott Anglia - és a lelátón helyet foglaló Mick Jagger - teljes összeomlása, a 70. percben Özil labdával kétszer olyan gyors volt, mint az angol jobbhátvéd, s mire a kapuhoz ért, a középen várakozó fiatal Müllernek már csak be kellett belsőznie a „török" átadását. Teljes kiütés (4-1)! A végén még Gerrard próbálkozott a becsületgól megszerzésével, de ezt a meccset az angolok valahol a meg nem adott gól táján már feladták...

Németország az esti Argentína-Mexikó meccs után tudja majd meg, melyik ország legjobbjaival küzd a legjobb 4 közé jutásért.