Hírek
2019. Február 11. 08:05, hétfő | Sport
Kiverték három fogát a magyar focistának
A labdarúgó NB II 23. fordulójában parázs, feszült hangulatú meccset játszott a Tiszakécske a Mosonmagyaróvárral. A mérkőzés három kiállítást hozott, ráadásul a hazai csapat játékosa, Batizi-Pócsi Balázs súlyos sérülést szenved
A hazaiak már a 23. percben tíz főre fogyatkoztak, Kardos Norbert egy rossz ütemű becsúszás után egyből piros lapot kapott. A 43. percben kiegyenlítődött a létszám, Czár Richárd Huszti András letalpalása miatt megkapta a második sárgáját. A vezetést Mihály Dávid révén a szünet után megszerezte a Tiszakécske, és úgy tűnt, neki áll a zászló, mivel a 60. percben az Óvár kilenc főre fogyatkozott, miután Vágó Levente csúnyán lekönyökölte Batizi-Pócsi Balázst, akit le is kellett cserélni – számolt be a meccsről az nso.hu.
A 91. percben aztán jött Forgács András, aki egy szabadrúgás után fejjel egalizált.
„Batizi-Pócsi Balázs súlyos sérülést szenvedett, Vágó Levente
kiütötte három fogát. A sérülés hatása alatt voltunk, nemcsak a szakmai stáb, hanem a játékosok is. Vezetésünk után le kellett volna zárnunk a mérkőzést, mert rengeteg helyzetet kihagytunk, csalódottak vagyunk" – mondta a mérkőzést követően Szabó István, a Tiszakécske edzője.
Forrás: origo.hu
Kép: tiszakecskefoci.hu
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 22. 15:06, vasárnap | Sport
Gidai Máté és az Autósport!
Beszélgetés Gidai Máté autóversenyzővel, a húsvéti Rallycross Fesztivál előtt.
2026. Március 20. 10:00, péntek | Sport
Bajnokok Ligája - Szoboszlai Dominik: a PSG ellen is bármire képesek lehetünk
2026. Március 19. 10:00, csütörtök | Sport
Bajnokok Ligája - Szoboszlai góllal járult hozzá a Liverpool továbbjutásához
Szoboszlai Dominikkal és Kerkez Milossal a kezdőcsapatban a Liverpool FC hazai pályán 4-0-ra legyőzte a Galatasarayt a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének szerdai visszavágóján, ezzel továbbjutott.
2026. Március 19. 08:00, csütörtök | Sport
Európa-liga - Négygólos bragai vereséggel búcsúzott a Ferencváros
A Ferencváros labdarúgócsapata 4-0-s vereséget szenvedett szerdán a Braga vendégeként az Európa-liga nyolcaddöntőjének visszavágóján, így 4-2-es összesítéssel elveszítette a párharcot és nem jutott a legjobb nyolc közé.
