Hírek
2010. Május 05. 07:31, szerda |
Belföld
Forrás: HírTV
Kölni hallgatók nyerték a regionális űrjogi versenyt
Kölni hallgatók nyerték meg a győri Széchenyi István Egyetemen megrendezett Világűrjogi Perbeszédverseny európai regionális fordulóját. A feladatként ismertetett jogeset szerint egy fiktív államban bejegyzett, polgári személyeket száll
A Nemzetközi Űrügynökség Európai Világűrjogi Központja, a Nemzetközi Jogi Egyesület Magyar Tagozata és a győri Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kara az elmúlt hét végén rendezte a Manfred Lachs Világűrjogi Perbeszédverseny európai regionális fordulóját. A jogeset a világűrjog egyre aktuálisabbá váló tárgykörével, a világűrben végzett tevékenységek felelősségi kérdéseivel foglalkozott. A tényállás szerint az egyik fiktív államban bejegyzett, polgári személyeket szállító űrhajó ütközik a másik kitalált állam világűrben elhelyezett hulladékával. Az így felmerülő nemzetközi jogi kérdésekről kellett a részt vevő csapatoknak kialakítaniuk és megvédeniük az álláspontjukat.
A világűrjogi perbeszédverseny döntőjébe két csapat, a Kölni Egyetem és a Leideni Egyetem került. Az első helyet a három kölni fiatal szerezte meg, ők képviselhetik Európát az októberi prágai döntőn. A német fiatalok a cseh fővárosban az észak-amerikai és az ázsiai-csendes-óceáni régiók legjobbjaival mérhetik össze tudásukat. A perbeszédverseny legjobb előadójának címét Katarzyna Konior kapta, aki a lublini II. János Pál Katolikus Egyetem hallgatója.
A győri versenyre az Aberdeeni Egyetem és a The Honourable Society of Inner Temple az Egyesült Királyságból, a Leideni Egyetem Hollandiából, a Sziléziai Egyetem Lengyelországból, a Kölni és a Lüneburgi Egyetem Németországból, a Genovai Egyetem Olaszországból, a Népek Barátsága Egyetem Oroszországból küldött csapatot. A perbeszédverseny bírái között kapott helyet többek között Prof. Sergio Marchisio, az Európai Világűrjogi Központ elnöke, dr. Chris De Cooker, az Európai Űrügynökség Nemzetközi Kapcsolatok Osztályának vezetője, Prof. Armel Kerrest, a Nyugat-Bretagne-i Egyetem tanára, valamint Philippe Achilles, a Párizsi XI Egyetem professzora. A nemzetközi szakemberek mellett magyarok is értékelték a hallgatókat.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 11. 17:00, szombat | Belföld
NAV: április 20-ig kell befizetni a turizmusfejlesztési hozzájárulást
Április 20-ig kell befizetnie a turizmusfejlesztési hozzájárulást az erre kötelezetteknek - hívta fel a figyelmet pénteki közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
2026. Április 11. 15:00, szombat | Belföld
Budapesti repülőjáratokat is töröltek a Lufthansa-dolgozók sztrájkja miatt
A Lufthansa légiutas-kísérőinek sztrájkja miatt törölték a légitársaság pénteki budapesti járatait - olvasható a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér honlapján.
2026. Április 11. 11:00, szombat | Belföld
A levélben szavazásra jogosultak több mint fele már leadta szavazatát
A magyarországi lakcímmel nem rendelkező csaknem 497 ezer választópolgár közül 254 ezren már leadtak levélszavazatot a Nemzeti Választási Iroda (NVI) szombat reggeli adatai szerint.
