Hírek
2010. Július 18. 16:30, vasárnap |
Helyi
Forrás: Nyugathír
Kommandóstábor Győrújbaráton: 200 fiatal vesz részt az idei kiképzésen
9 és 18 év közötti gyerekeket tanítanak túlélési technikákra, önvédelemre és önfegyelemre Győrújbaráton, a rendszerváltásig úttörőtáborként
Több mint 22 ezer ellőtt lőszer, 150 ezer fekvőtámasz, és kétezer kilométernyi túlélőtúra. A tavalyi év után hasonló megpróbáltatások vártak azokra, akik jelentkeztek a győrújbaráti kommandóstáborba.
A fiataloknak számos ügyességi versenyen kellett megfelelnie. Nem csak a gyorsaság számított, de a technikai tudás is: kivédeni egy ütést, kötélen átjutni a völgy felett, vagy akár fegyverrel csúszni és pontosan célba találni.
Domschitz Katalin rendőrszázados:
"Az iskolában és mindenhol az erőszakról hallanak, és megpróbáljuk a fejükbe azt belevésni, hogy bármilyen probléma is adódik, arra lehetőleg ne erőszakkal válaszoljanak, hanem próbálják meg másképp megoldani azt az életben."
A gyerekek nyolcvan százaléka visszatérő. A tábort is maguknak építik.
Juhász Dániel: "Volt vízi mentés, ami nagyon hasznos volt, rengeteget túrázunk, nagyon nagy a fegyelem, hetente egyszer van lövészet, és igazából a program nagyon sokszínű, komoly. Nagyon jó. Tavaly is voltam, akkor kaptam kedvet, idén is itt vagyok, és jövőre is mindenképpen jönni fogok."
Az egyhetes intenzív gyakorlatok növelik a résztvevők erőállapotát is.
Giczi Dániel: "Ez a tábor nagyszerű fizikumot ad, amikor utána hazamentem, akkor úgy éreztem, hogy megkaptam a megfelelő fizikumot, és itt tanulunk olyan túlélési technikákat, amivel akár az erdőben túl tudunk élni éjszakákat, napokat, meg a kötélmászást is több módon megtanuljuk, meg mindenfélét megtanulunk, amivel túl tudunk élni."
Az oktatók valamennyien rendőrök, köztük több kommandós, akiknek az arcát nem is mutathatjuk. Azt mondják, a gyerekeknek valóban szükségük van a napi egy testnevelésórára, amelyet az új kormány is hirdet.
Pozsgai Zsolt rendőrtörzszászlós: "Megkérdezzük a fiatalokat, hogy mennyi időt töltenek testmozgással, mennyi testnevelés órájuk van. Hát, sajnálattal halljuk, hogy heti 1-2 esetleg, és ezalatt fegyelmet nem tanulnak, át nem mozgatják őket, leginkább játékosan telnek el ezek a testnevelés órák, és gyenge fizikummal érkeznek."
Ugyan az egyhetes kommandóstábor részvételi díja közel 30 ezer forint, mégis akkora az érdeklődés iránta, hogy jövőre már nemcsak Győr-Moson-Sopron, de Zala és Vas megyébe is várják a jelentkezni vágyó fiatalokat.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 27. 08:22, hétfő | Helyi
Szeles Szabolcsot is meghallgatták tanúként a GYHG-ügyben
A Győri Törvényszéken zajló perben Dézsi Csaba András tanúként ismét tagadta, hogy találkozott volna a másodrendű vádlottal, A. Alexander P. Iván házában.
2026. Április 27. 08:04, hétfő | Helyi
Közgyűlés Győrben: a testület végül nem oszlatta fel magát
A választások utáni első közgyűlés Győrben már az első percekben megmutatta: a politikai feszültségek korántsem csillapodtak.
2026. Április 27. 07:04, hétfő | Helyi
Elutasították az építési engedélyt
„Kézhez kaptuk az elutasító végzést a Móricz Zsigmond rakparti túlzó, és a győri látképet romboló társasház építési engedélyezéséről.
2026. Április 26. 08:26, vasárnap | Helyi
A fenntarthatóságról a Föld napján Győrben
Szivárgásverseny, kockajáték, interaktív tudáspróba, ételkóstoló.
