Hírek
2018. Május 10. 10:15, csütörtök | Külföld
Kontrasztos negyedévet zártak a légitásaságok
Az emelkedő olajár rontja a nyereségességet, bár az utasforgalom bővítése javítja a járatok telítettségét.
A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) kimutatásai szerint a légitársaságok az első negyedévben általában jobban teljesítettek, mint egy évvel korábban, de tőzsdei értékük mégis közel 5 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest.
Az előzetes adatok alapján Európát leszámítva a világ minden pontjáról javuló adózás előtti eredményt tettek közzé a légitársaságok, az öreg kontinensen az első negyedév tradicionálisan rossz időszaknak számít. A IATA kimutatása szerint a cégek átlagosan 6,5 százalékkal jobb adózás előtti eredményt produkáltak a tavalyihoz viszonyítva.
nnek ellenére ugyanakkor a tőzsdei részvények árfolyama áprilisban 4,8 százalékkal, az év eleje óta pedig 5,8 százalékkal csökkent. Az észak-amerikai cégek papírjai 12 százalékot zuhantak január óta. Ennek hátterében a teljes iparágra jellemző bizonytalanságok állnak.
A legfontosabb tényező, hogy a nyersolaj ára 2014 áprilisa óta folyamatosan emelkedik, ezzel nyomást helyezve a légitársaságok profitjára. A Brent csak az év eleje óta a IATA kimutatása szerint 50 százalékkal drágult. A másik fő probléma a folyamatos kapacitástöbblet, amely szintén lefelé szorítja a járatok nyereségességét.
Bizakodásra adhat okot a légitársaságoknak, hogy márciusban 9,5 százalékkal nőtt az értékesített utaskilométerben mért teljesítmény, a gazdaság teljesítménye pörgeti az utasforgalmat, a járatok töltöttsége pedig 82,4 százalékos rekord szintre javult márciusban.
Forrás, fotó: turizmus.com
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 05. 07:35, péntek | Külföld
Donald Trump nagyon jónak minősítette megbízottjai és Vlagyimir Putyin moszkvai találkozóját
Donald Trump amerikai elnök nagyon jónak minősítette megbízottjai és Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden Moszkvában tartott találkozóját.
2025. December 04. 07:18, csütörtök | Külföld
NATO-főtitkár- Oroszország egyre vakmerőbb
Oroszország egyre vakmerőbb viselkedést tanúsít a NATO-val szemben, megsérti a szövetséges országok légterét, kibertámadásokat hajt végre, és kémkedésre használ hajókat a tagállamok tengeri infrastruktúrájának feltérképezésére
2025. December 03. 07:46, szerda | Külföld
Vlagyimir Putyin megfenyegette Európát
Ha Európa úgy dönt, hogy háborút indít Oroszország ellen, akkor nagyon gyorsan olyan helyzet állhat elő, hogy Moszkvának egyszerűen \"nem lesz kivel tárgyalnia\" -
2025. December 03. 07:39, szerda | Külföld
Ukrajnai háború - Megkezdődtek az orosz-amerikai tárgyalások a Kremlben
Megkezdődtek az orosz-amerikai tárgyalások kedden a Kremlben az ukrajnai rendezésről.

