Hírek
2020. Március 11. 12:15, szerda | Külföld
Koronavírus: 180 katona halhatott meg Észak-Koreában a járványban
Az Adevărul című vezető román lap a dél-koreai Daily NK hírügynökség információira hivatkozva írja, hogy kiszivárgott katonai jelentések alapján, Észak-Koreában koronavírus-fertőzéssel összefüggő megbetegedések következtében edd
Nagyjából 3700-an pedig karanténba vannak zárva. Phenjan szerint hivatalosan eddig egyetlenegy fertőzést sem regisztráltak a kommunista remeteállamban.
A Daily NK észak-koreai hírügynökség állításait egy március 6-án keletkezett katonaorvosi jelentéssel támasztja alá, amelyet a phenjani katonai és politikai vezetőknek címeztek.
A jelentés szerint csak januárban és februárban 180 észak-koreai katona halt meg koronavírus-fertőzés okozta megbetegedésekben.
Hozzávetőlegesen 3700 katonát helyeztek karanténba.
A meghalt katonák kivétel nélkül az észak-koreai-kínai határon teljesítettek szolgálatot, Észak-Phjongan, Csagang, Rjanggang és Észak-Hamgjong tartományok területén.
A katonai parancsnokok elrendelték a katonai kórházak orvosainak, hogy a koronavírussal összefüggő megbetegedésekről gyűjtsenek össze minél több információt.
A dél-koreai hírügynökség szerinta halálesetek és a fertőzések magas száma pánikot váltott ki a hadseregben.A katonai egységekben egyébként fertőtlenítést rendeltek el, a holttestek további sorsáról viszont nem érkezett egyértelmű központi utasítás, így egyes katonai kórházakban elkezdték azokat a temetés előtt fertőtleníteni, míg másokban elhamvasztják.
Állítólag azért nem hamvasztják el az összes holttestet, mert félnek attól, hogy ennek túl nagy visszhangja lesz és esetleg kikerülne a híre a kaszárnyákból.Közben folyamatosan zajlik a kaszárnyák fertőtlenítése, a koronavírus-gyanús katonákat pedig fokozottan figyelik.
Azok, akik a szigorú fertőtlenítési szabályokat nem tartják be, keményen meg fogják majd büntetni.
Arról egyelőre még nem szivárogtak ki információk, hogy márciusban hány új fertőzéses esetet regisztráltak a katonák körében, és új halálesetekről sincsenek hírek.
Polgári személyek koronavírussal való fertőzöttségéről és esetleges elhalálozásokról egyáltalán nem kerültek napvilágra adatok.
A phenjani hatóságok minden ilyen jelegű híresztelést tagadnak.
Az állampártként működő Koreai Munkáspárt Központi Bizottságának a lapja, a Rodong Sinmun hétfőn azt írta, hogy
még egyetlenegy koronavírusos esetet sem regisztráltak, így az országban nincs jelen a vírus.
A lap szerint a helyi hatóságok mindent megtesznek annak érdekében, hogy a fertőzés ne kerüljön be Észak-Koreába.
Január és február folyamán egyhónapos időtartamra viszont 200 külföldi diplomatát helyeztek karaténba, Phenjanban.
Forrás: origo.hu
Kép: Illusztráció
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 05. 07:35, péntek | Külföld
Donald Trump nagyon jónak minősítette megbízottjai és Vlagyimir Putyin moszkvai találkozóját
Donald Trump amerikai elnök nagyon jónak minősítette megbízottjai és Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden Moszkvában tartott találkozóját.
2025. December 04. 07:18, csütörtök | Külföld
NATO-főtitkár- Oroszország egyre vakmerőbb
Oroszország egyre vakmerőbb viselkedést tanúsít a NATO-val szemben, megsérti a szövetséges országok légterét, kibertámadásokat hajt végre, és kémkedésre használ hajókat a tagállamok tengeri infrastruktúrájának feltérképezésére
2025. December 03. 07:46, szerda | Külföld
Vlagyimir Putyin megfenyegette Európát
Ha Európa úgy dönt, hogy háborút indít Oroszország ellen, akkor nagyon gyorsan olyan helyzet állhat elő, hogy Moszkvának egyszerűen \"nem lesz kivel tárgyalnia\" -
2025. December 03. 07:39, szerda | Külföld
Ukrajnai háború - Megkezdődtek az orosz-amerikai tárgyalások a Kremlben
Megkezdődtek az orosz-amerikai tárgyalások kedden a Kremlben az ukrajnai rendezésről.

