Hírek
2020. Március 18. 11:00, szerda | Külföld
Koronavírus: Ferenc pápa a járvány megállítására kérte Istent
Ferenc pápa azt nyilatkozta a La Repubblica című olasz napilapnak, hogy azért imádkozik, hogy Isten állítsa meg a koronavírus-járványt.
Elszalaszthatatlan lehetőséget nyújt a konkrét gesztusok felfedezésére az új típusú koronavírus-fertőzés (Covid-19) Ferenc pápa szerint, aki a La Repubblica című olasz napilapnak adott, szerdán megjelent interjúban elmondta, hogy elsősorban a járvány megállításáért imádkozik ezekben a nehéz napokban.
A katolikus egyházfő úgyvélte, a járványhelyzet lehetőséget ad azokra az apró, de konkrét gesztusokra, cselekvésekre, amelyek erősítik a kapcsolatot a hozzánk közel állókkal. Hangoztatta, hogy meg kell értenünk, hogy a kis dolgokban kincs rejlik.
"Ha így éljük meg ezeket a napokat, nem pazaroljuk őket feleslegesen" - jelentette ki Ferenc pápa. Példaként említett egy tál meleg ételt a rászorulóknak, de gyengédséget a családtagok felé is, jelképes ölelést, telefonhívást rokonoknak, ismerősöknek.
"Vannak apró hétköznapi részletek, amelyek értelmet adnak az életnek, közösséget és párbeszédet teremtenek közöttünk" - nyilatkozott Ferenc pápa.
Kifejtette azt is, hogy az eddig megszokott rohanó hétköznapokban a családok is gyakran teljes csendben étkeztek, de nem azért, mert egymást hallgatták, hanem mert
a szülők evés közben a tévét nézik, a gyerekek pedig a telefonjaikat.
Ferenc pápa hétfőn a Vatikánból a római Santa Maria Maggiore-bazilikába ment autóval, ahol a római népet oltalmazó Szűz Mária-ikonnál imádkozott. Innen a San Marcello al Corso templomba ment át a csodatevő feszülethez, amelyet 1522-ben hordoztak végig a városon, hogy véget érjen az akkori pestisjárvány. Az egész világot bejárták a felvételek, amelyek a teljesen kihalt római belvárosban a templomba gyalogosan tartó pápát örökítették meg.
Ferenc pápa az interjúban kijelentette, azért imádkozott, hogy az Úr állítsa meg a mostani járványt.
"Állítsd meg a kezeddel! - ezt kértem tőle" - mondta az egyházfő.
Hozzátette, aki nem hívő és nem imádkozik, az is megtalálhatja az utat a jóban, amelyben hisz. Hihet a körülötte levő emberek szeretetében, és ott reményre is találhat.
A 83 éves Ferenc pápa a járvány miatt szintén lezárt Vatikánvárosban maradt, imáit, beszédeit egyenes internetes közvetítéssel sugározzák.
Forrás: origo.hu
Kép: MTI/AP/Vatikáni Híradó/-
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 05. 07:35, péntek | Külföld
Donald Trump nagyon jónak minősítette megbízottjai és Vlagyimir Putyin moszkvai találkozóját
Donald Trump amerikai elnök nagyon jónak minősítette megbízottjai és Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden Moszkvában tartott találkozóját.
2025. December 04. 07:18, csütörtök | Külföld
NATO-főtitkár- Oroszország egyre vakmerőbb
Oroszország egyre vakmerőbb viselkedést tanúsít a NATO-val szemben, megsérti a szövetséges országok légterét, kibertámadásokat hajt végre, és kémkedésre használ hajókat a tagállamok tengeri infrastruktúrájának feltérképezésére
2025. December 03. 07:46, szerda | Külföld
Vlagyimir Putyin megfenyegette Európát
Ha Európa úgy dönt, hogy háborút indít Oroszország ellen, akkor nagyon gyorsan olyan helyzet állhat elő, hogy Moszkvának egyszerűen \"nem lesz kivel tárgyalnia\" -
2025. December 03. 07:39, szerda | Külföld
Ukrajnai háború - Megkezdődtek az orosz-amerikai tárgyalások a Kremlben
Megkezdődtek az orosz-amerikai tárgyalások kedden a Kremlben az ukrajnai rendezésről.
