Hírek
2024. Július 05. 07:11, péntek | Helyi
Kowalskys bögre licitre Marcika gyógyulásáért
A győrszentiváni Papp Marcellnek, vagyis Marcikának a terhesség 32. hetében sürgősségi császármetszéssel mindössze 1170 grammal kellett megszületnie.
A világon egyedülálló kromoszóma rendellenessége súlyos agyi rendellenességgel társul. A Maci Kórház akció kezdeményezője most egy Kowalsky meg a Vega együttes által dedikált bögrét tett fel licitre, hogy a befolyó összegből Marcikának segíthessen.
A családnak rengeteg gonddal kellett szembesülnie: imádott gyermekük terápiái, fejlesztései éves szinten több millió forintot emésztenek fel, így minden segítség jól jön. Ladocsi Norbert, a Maci Kórház kezdeményezés megálmodója és szervezője most egy Kowalsky meg a Vega együttes által dedikált bögrét tett fel licitre. A befolyó összegből Marcikának segítene: a kikiáltási ár 10 ezer forint, licitálni Norbert Facebook-oldalán, kommentként lehet július 20-ig. A kisfiú minden kisebb-nagyobb küzdelme, győzelme részletesen dokumentált a család közösségi oldalon, Marcika néven írt naplójában: az édesanya kiírja magából a mindennapjaikat. Reméli, hogy segítséget, bátorítást is nyújt azoknak a szülőknek, akik hasonló helyzetbe kerülnek.
Ladocsi Norbert egyébként 15 egyedi, hírességek által dedikált bögréjét 15 gyermeknek és családjának támogatására bocsátja majd folyamatosan licitre. Az egyik ilyenből egy csornai, daganatos betegséggel küzdő 15 éves fiút már segített.
Aki licitálni nem szeretne, de Marcika gyógykezelését támogatná, az az édesapa bankszámlájára való utalással is megteheti (Papp Gábor, OTP Bank 11773377-01364404, a közleményben kérjük feltüntetni:"Marcika GYÓGYULÁSÁÉRT").
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 03. 08:06, kedd | Helyi
Tovább zöldülhet a Szigetköz
Több mint 3 milliárd forint támogatás érkezik a Szigetközbe.
2026. Február 03. 07:06, kedd | Helyi
Csendben elaludt Magyarország legidősebb embere Győrújbaráton
Elhunyt Magyarország legidősebb embere, Juhász Árpádné. Teri néni 1914. május 14-én született, 2022 decembere óta volt ő az ország leigidősebbje és a győrújbaráti idősotthonban hunyt el.
2026. Február 02. 08:29, hétfő | Helyi
Európai ifjúsági kézilabdaliga – Győr is indul az első női idényben
A Győr, a Ferencváros és a Debrecen is indul az európai ifjúsági kézilabdaliga első női kiírásában.
2026. Február 02. 08:10, hétfő | Helyi
Új mentőautót kapott a győri állomás is
A győri mentőállomás új, elektromos mentőhordággyal is felszerelt, modern, újgenerációs mentőautóval gazdagodott
