Hírek
2018. Június 28. 21:07, csütörtök | Belföld
Köztársasági elnöki kegyelmet kapott Geréb Ágnes
Kegyelmet kapott Geréb Ágnes Áder János államfőtől, így nem kell a szülész-nőgyógyászra kiszabott szabadságvesztés büntetést végrehajtani - írja az MTI a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH)
A csütörtöki közlemény azt írja: " a Fővárosi Bíróság 2011. március 24-i és a Fővárosi Ítélőtábla 2012. február 10. napján kelt határozatával jogerőre emelkedett ítéletében Geréb Ágnesre kiszabott szabadságvesztés végrehajtását az államfő kegyelemből elengedte. Ugyanakkor a mellékbüntetést, azaz a szülész-nőgyógyász orvosi, valamint a szülésznői foglalkozás gyakorlásától való eltiltást érintetlenül hagyta, és a büntetett előélethez fűződő hátrányok alóli mentesítés iránt benyújtott kegyelmi kérelmét is elutasította a köztársasági elnök."
Áder János az alaptörvény vonatkozó rendelkezése alapján - figyelemmel az igazságügyi miniszter előterjesztésére - hozta meg döntését a kegyelmi ügyben - írja a közlemény.
Geréb Ágnes ellen otthonszülési ügyek miatt emeltek vádat. Az egyik esetben ikerszülésben az egyik gyermek holtan jött világra, a másikban pedig a gyermek maradandó egészségkárosodást szenvedett, és fél évvel később meghalt.
Geréb Ágnes a kegyelem kihirdetése után azt közölte:
"Köszönöm mindazoknak, akik az évek során kiálltak mellettem, és tevékenyen vagy biztatásukkal, szeretetükkel segítettek átvészelnem a mögöttem álló nehéz időszakot .Az ítéletnem csak rólam szól, hanem a szülés-születés szabadságának elismeréséről is. Annak a belátásáról, hogy az államnak el kell ismernie a nők arra vonatkozótermészetes igényét, hogy felelősen dönthessenek a szülést érintő körülmények kapcsán."
A sajtóközlemény kitért arra is, hogy Geréb több mint négy évtizedes munkásságának eredményeképpen mára a tiltott helyett általános gyakorlattá vált az apák részvétele gyermekeik születésénél, valamint az, hogy rendelet létrehozásával is elismertté vált az otthonszülés létjogosultsága.
A Fővárosi Ítélőtábla januárban Geréb Ágnest két év szabadságvesztésre ítélte és tíz évre eltiltotta hivatásától. Két nagyon régóta húzódó, tragikus kimenetelű otthon szülés ügyében hozott akkor döntést az Ítélőtábla. Pedig a korábbi ítéletekből úgy tűnt, hogy az otthon szülés hazai arcának számító orvos számára kedvezően alakul a per. Geréb akkor azt nyilatkozta, szerinte boszorkányüldözésről van szó.
Márciusban Geréb sajtósa azt közölte, hogy a börtönbe vonulásra kiírt időpont elérkezésekor még nem kellett bevonulnia, mert kérvényezte, hogy a kérelem elbírálásáig ne kelljen börtönbe mennie.
Forrás: index.hu
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 24. 10:00, péntek | Belföld
Feljelentést tesz az Eximbank ügyletei miatt a gazdasági minisztérium
Az Eximbank tevékenységét érintő négy ügyben tesz feljelentést ismeretlen tettes ellen a Gazdasági és Energetikai Minisztérium, az ügyletek értéke összesen meghaladja 1000 milliárd forintot
2026. Július 24. 07:13, péntek | Belföld
Forsthoffer Ágnes az elnöki feladatok folytatásáról tartott személyes megbeszélést Sulyok Tamással
Az elnöki feladatok folytatásáról tartott személyes találkozót Sulyok Tamás volt köztársasági elnökkel a Sándor-palotában Forsthoffer Ágnes - közölte az ideiglenes államfő a Facebook-oldalán csütörtök este.
2026. Július 24. 07:12, péntek | Belföld
Felvételi 2026 - Több mint százezer hallgató kezdheti meg felsőoktatási tanulmányait ősszel
2026. Július 23. 13:00, csütörtök | Belföld
NKA-ügy - Tarr Zoltán: tovább fokozódik a botrány
Tovább fokozódik a \"Hankó-botrány\", az ügyészség nyomozói kedden lefoglalták a Fidesz szervereit, szerdán pedig egy újabb embert vettek őrizetbe a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) támogatásai miatt folyó nyomozás ügyében
