Hírek
2020. Március 25. 07:48, szerda | Belföld
Legényesezz otthon! címmel internetes kampányt indított a Magyar Nemzeti Táncegyüttes
Kezdeményezésükre Sánta Gergő Harangozó-díjas táncművész kihívást indított a világhálón.
A táncegyüttes keddi közleménye szerint a kihívásban, amely pár nap alatt népszerűvé vált, a kihívó három táncost kér fel, hogy mutasson be otthon egy legényes táncot, „azaz a táncok királyát, amelyben egy férfi megmutathatja önmagát”. Mióta útjára indult a kihívás, több ezren követték, és tízezrek várják, hogy elhangozzék a nevük egy videó elején.
A legényes egy adrenalinbomba, másodpercek alatt kell kitalálni a következő lépést, és közben fokozni a táncot, amelyet nagy ugrásokkal kell zárni – idézi a közlemény Zsuráfszky Zoltánt, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes művészeti igazgatóját, aki szerint „hatalmas tánctudás és jó dramaturgiai érzék kell hozzá, hogy a pillanat hevében a maximumot hozd ki az improvizációdból”.
Zsuráfszky Zoltán megjegyezte, hogy ők hat ponttal indították útjára a kihívást. Egyik kedvenc adatközlője, Mátyás István Mundruc magyarvistai parasztember például több mint 160 figurát tudott. „Ki lehet számolni, hogy csak az ő figuráiból hány hatpontos variáció születhet” – említette példaként.
Hangsúlyozta, hogy a paraszti világban a jó táncos előnyökhöz jutott, akár társadalmi lépcsőfokot is léphetett, mert köztudott volt, hogy a jó táncos jól rögtönöz, szorgalmas, jó agya van, gyors és teherbíró.
„Az ő tiszteletükre is indítottuk ezt a kihívást, amellyel üzenjük, hogy maradj otthon, de közben töltsd hasznosan az idődet, és töltsd meg a Facebookot a magyar kultúra legkicsiszoltabb, individuális és virtuóz férfitáncával” – tette hozzá Zsuráfszky Zoltán, aki időközben maga is kihívott lett, táncát pedig ajánlják azoknak is, akik eddig csak a Fölszállott a páva zsűritagjaként ismerték.
A közleményben kiemelik, hogy a Magyar Nemzeti Táncegyüttes azokra is gondol, akik csak most kaptak kedvet a magyar néptánchoz: a Petőfi TV-vel közösen a kezdőket is táncba hívják.
Forrás: hirado.hu
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 24. 10:00, péntek | Belföld
Feljelentést tesz az Eximbank ügyletei miatt a gazdasági minisztérium
Az Eximbank tevékenységét érintő négy ügyben tesz feljelentést ismeretlen tettes ellen a Gazdasági és Energetikai Minisztérium, az ügyletek értéke összesen meghaladja 1000 milliárd forintot
2026. Július 24. 07:13, péntek | Belföld
Forsthoffer Ágnes az elnöki feladatok folytatásáról tartott személyes megbeszélést Sulyok Tamással
Az elnöki feladatok folytatásáról tartott személyes találkozót Sulyok Tamás volt köztársasági elnökkel a Sándor-palotában Forsthoffer Ágnes - közölte az ideiglenes államfő a Facebook-oldalán csütörtök este.
2026. Július 24. 07:12, péntek | Belföld
Felvételi 2026 - Több mint százezer hallgató kezdheti meg felsőoktatási tanulmányait ősszel
2026. Július 23. 13:00, csütörtök | Belföld
NKA-ügy - Tarr Zoltán: tovább fokozódik a botrány
Tovább fokozódik a \"Hankó-botrány\", az ügyészség nyomozói kedden lefoglalták a Fidesz szervereit, szerdán pedig egy újabb embert vettek őrizetbe a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) támogatásai miatt folyó nyomozás ügyében
