Hírek
2020. Január 03. 07:57, péntek | Belföld
Légimentőbázist építenek Szekszárdon
Magyarországon jelenleg hét légimentőbázis működik, a szekszárdi lehet a nyolcadik. A bázissal egy évek óta várt fejlesztés valósulhat meg.
A szekszárdi önkormányzat tájékoztatása szerint a tolnai megyeszékhely közgyűlése legutóbbi ülésén hozzájárult ahhoz, hogy a korábban e célra a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-nek átadott terület a Készenléti Rendőrség kezelésébe kerüljön.
A légimentőbázis létesítését 2007-ben az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) Légimentő Kht. kezdeményezte Szekszárdon; a város önkormányzata 2011-ben a kijelölt területet állami tulajdonba adta, az OMSZ azonban 2016-ban elállt a leszálló és a hangár megépítésétől.
Ács Rezső (Fidesz-KDNP), Szekszárd polgármestere előterjesztésében emlékeztetett arra, hogy a légi mentés repüléshez tartozó feladatait a Készenléti Rendőrség vette át.
Arról is beszámolt, hogy a szervezet 2019. októberben kifejezte szándékát a szekszárdi bázis megvalósítására, amelynek létesítési engedélyét a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Repülőtéri és Légiforgalmi Hatósági Főosztálya 2021. márciusig meghosszabbította.
A Magyar Légimentő Nonprofit Kft. honlapja szerint ma Magyarországon hét légimentőbázis működik: Miskolcon, Debrecenben, Szentesen, Budaörsön, Balatonfüreden, Sármelléken és Pécsen.
A rendőrség december 31-én azt közölte, hogy a szolgálatnak a múlt év végén kilenc használt, de jó állapotú mentőhelikoptert adott át a Honvédelmi Minisztérium Elektronikai, Logisztikai és Vagyonkezelő Zrt., és megkezdődött új légimentőbázisok építésének, illetve a meglévők felújításának, korszerűsítésének a tervezése. Ez évtől a Magyar Légimentő Nonprofit Kft. tulajdonosi jogait a Készenléti Rendőrség gyakorolja, a légi mentés egészségügyi, szakmai irányítását továbbra is az OMSZ főigazgatója végzi.
Forrás: origo.hu
Kép: police.hu
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 08. 09:00, hétfő | Belföld
A miniszterelnök és az oktatási miniszter is köszöntötte a pedagógusokat
A pedagógusokat köszöntötte Magyar Péter miniszterelnök és Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter vasárnap.
2026. Június 08. 07:03, hétfő | Belföld
Szimpátiatüntetést tartottak a lemondásra felszólított közjogi méltóságok és állami intézményvezetők mellett Budapesten
Szimpátiatüntetést tartottak a Magyar Péter miniszterelnök által lemondásra felszólított közjogi méltóságok és állami intézményvezetők mellett vasárnap Budapesten, a Sándor-palotánál.
2026. Június 07. 16:00, vasárnap | Belföld
Munkaerőhiánytól tartanak a vendégmunkások alkalmazásának szigorítása kapcsán
A gazdaság növekedési kilátásainak romlásától tartanak szakmai szervezetek a vendégmunkások munkavállalási lehetőségeinek szigorítása miatt
2026. Június 07. 16:00, vasárnap | Belföld
Kármán András: bizalmat kapott Magyarország és a jelenlegi gazdaságpolitikai irány a három nagy hitelminősítőtől
Bizalmat kapott Magyarország és ezzel a jelenlegi költségvetési, gazdaságpolitikai irány is
