Városlista
2024. április 16, kedd - Csongor

Hírek

2018. Május 08. 12:01, kedd | Külföld
Forrás: Járai Judit, az MTI tudósítója jelenti:

Lemondott New York főügyésze, mert erőszakosan viselkedett több nővel

Lemondott New York főügyésze, mert erőszakosan viselkedett több nővel

Lemondott New York állam főügyésze, hétfő este, mert kiderült, intim kapcsolataiban többször is erőszakosan viselkedett.

A befolyásos demokrata pártiként számon tartott Eric Schneidermant New York állam szintén demokrata kormányzója, Andrew Cuomo szólította fel lemondásra, miután a The New Yorker című hetilap terjedelmes riportot jelentetett meg az ügyben. Ebben négy nő is azzal vádolta meg Schneidermant, hogy megegyezésen alapuló intim kapcsolatuk során durván viselkedett és erőszakoskodott.

Eric Schneiderman először tagadta a vádakat, leszögezve, hogy ezeknek amúgy sincs közük a munkájához, távozni nem akart hivatalából, és csak a kormányzó nyilvános felszólítása után nyújtotta be lemondását. Cuomo azonnali vizsgálat megindítására kérte fel a kerületi ügyészt.

Twitter-bejegyzésében Schneiderman azt írta: "Intim viszony keretében belementem különböző szerepjátékokba és más megegyezésen alapuló szexuális aktusokba. Soha nem erőszakoskodtam senkivel, akarata ellenére senkivel nem volt nemi kapcsolatom, ilyesmire soha nem vetemednék".

A 63 éves Schneiderman, akit a Wall Street megrendszabályozásának elszánt híveként tartanak számon, erőteljes bírálója Donald Trump elnöknek és kormányának. Amióta Trumpot beiktatták hivatalába, többször is nyújtott be ellene perkeresetet, például a bevándorláspolitikáját illetően vagy az abortuszok finanszírozásának ügyében.

Több liberális aktivistacsoporttal és szervezettel áll kapcsolatban, és szerepet vállalt a szexuális zaklatások ellen alakult MeToo mozgalomban is.

A New York-i főügyész hivatala az egyik legfontosabb és legbefolyásosabb ügyészi hivatal az Egyesült Államokban, a többi között felügyeli a pénzügyi és bankszektort, amelynek tevékenysége, illetve központi irodái legnagyobb részben New Yorkban és környékén vannak.

A főügyészi hivatal szóvivője nem kívánta kommentálni a történteket.

A The New Yorker riportjában két nő arról számolt be, hogy Schneiderman durván beszélt velük, fojtogatta és ütötte őket, emiatt orvosi ellátásra is szorultak, két másik nő pedig, akinek viszonya volt Schneidermannal, nem adta ugyan a nevét a riporthoz, de elmondta, hogy a férfi rendszeresen verte őt.

Kirsten Gillibrand, New York demokrata párti szenátora nyilatkozatban ítélte el a történteket, és leszögezte, hogy Eric Schneidermannak nincs helye közhivatalban.

A The Washington Times című lap hétfő éjjel honlapján felidézte Donald Trump 2013-ban közzétett egyik Twitter-bejegyzését, amelyben az akkor még csak üzletember Trump azt írta, hogy Schneiderman "sokkal rosszabb", mint két másik, szexuális zaklatásról elhíresült demokrata párti politikus, Eliot Spitzer New York állam volt kormányzója vagy Anthony Weiner, volt demokrata párti törvényhozó. "Weinernek vége, Spitzernek vége, a következő a könnyűsúlyú Eric Schneiderman lesz. Csak várjatok és figyeljetek, ő rosszabb, mint Weiner vagy Spitzer" - írta mikroblog-bejegyzésében Donald Trump 2013-ban.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 15. 06:00, hétfő | Külföld

Kisebb földrengés volt Ausztriában

Kisebb földrengés volt vasárnap Ausztriában, a magyar határhoz közel eső térségben.

2024. Április 15. 06:00, hétfő | Külföld

Iráni drón- és rakétatámadás - A Biztonsági Tanács rendkívüli ülésen tárgyal a támadásról

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa rendkívüli ülést tart az Irán által Izrael ellen indított drón- és rakétatámadások nyomán, miközben a G7-csoport is tanácskozik vasárnap a kialakult helyzetről.

2024. Április 12. 06:00, péntek | Külföld

Moszkva nem vesz részt a Zelenszkij-féle béketervről tartandó tanácskozáson

Oroszország nem vesz részt a Volodimir Zelenszkij ukrán elnök béketervéről Svájcban megrendezendő tanácskozáson - közölte Marija Zaharova orosz külügyminisztériumi szóvivő csütörtökön a Telegram-csatornáján.