Hírek
2010. Augusztus 24. 14:45, kedd |
Sport
Forrás: NSO
„Lesz új stadion, az önrész rendelkezésre áll”
A labdarúgó NB I-ben szereplő Ferencváros ügyintézője, Alexander Gerstl az M1-nek adott reggeli interjújában beszélt az új stadionról, és elmondta, a Győr elleni hazai mérkőzést ingyen tekinthetik meg a regisztrált szurkolók – adta h
„A Győr elleni meccsen egy Fradi-bonbonnal szeretnénk kedveskedni szurkolóinknak, a regisztrált szimpatizánsaink ingyen tekinthetik meg a mérkőzést, amely szeptember elsején este hét órakor kezdődik" - tette hozzá az ügyintéző.
A Ferencváros védője, Csizmadia Csaba elmondta, nem szokatlan számára, hogy nem a szélen számol vele Prukner László vezetőedző, hiszen korábban már játszott a hátvédsor közepén, valamint meglátása szerint kezdenek egyre jobban összecsiszolódni.
„Külföldön már játszottam a védelem közepén, ezért ez nem teljesen szokatlan számomra. Nyáron teljesen új védelmet kellett kialakítania a szakmai stábnak, így talán nem meglepő, hogy eleinte voltak hibák. Ám egyre jobban összecsiszolódunk, még akkor is, ha a Videoton ellen Balog és Tutorics hiányzott. Fehérváron talán az eddigieknél is nagyobb szerep hárult rám, de úgy gondolom, hogy megoldottuk a feladatot. Két nehéz mérkőzés következik, fontos lesz, hogy a védelmünk ezeken a találkozókon is nagyon fegyelmezett legyen - nyilatkozta Csizmadia az ftc.hu-nak.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 30. 12:00, csütörtök | Sport
Bajnokok Ligája - Luis Enrique: nem láttam még ilyen ritmusú mérkőzést
Nemcsak a futballszurkolókat, hanem a főszereplőket is ámulatba ejtette kedden a címvédő Paris Saint-Germain és a Bayern München Bajnokok Ligája-elődöntős összecsapása, amelyen a házigazda párizsiak 5-4-re nyertek.
2026. Április 29. 06:50, szerda | Sport
Bajnokok Ligája - A szezon legjobb meccsén egygólos előnyt szerzett a PSG a Bayern ellen
A címvédő Paris Saint-Germain hazai pályán 5-4-re legyőzte a Bayern Münchent a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjének első, keddi mérkőzésén.
2026. Április 27. 13:00, hétfő | Sport
Labdarúgó NB I - A Paks legyőzésével életben tartotta címvédésről szőtt álmait a Ferencváros
A címvédő Ferencváros 2-0-ra legyőzte a vendég Paksot a labdarúgó Fizz Liga 31. fordulójának első vasárnapi mérkőzésén.
2026. Április 23. 06:52, csütörtök | Sport
MOL Magyar Kupa - Tizenegyesekkel a Ferencváros jutott a döntőbe
A Ferencváros hazai pályán 2-2-es döntetlen után tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a Győrt szerda este a labdarúgó MOL Magyar Kupa elődöntőjében.
