Városlista
2026. március 19, csütörtök - József

Hírek

2016. Április 10. 07:00, vasárnap | Helyi
Forrás: Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőrfőkapitányság

Lezárt akta: gyalogost gázolt

Lezárt akta: gyalogost gázolt

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozást folytatott egy 38 éves borsodsziráki lakos ellen halálos közúti baleset gondatlan okozása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

A rendelkezésre álló adatok alapján 2015. december 10-én 17 óra 55 perckor egy 38 éves borsodsziráki sofőr közlekedett a nyerges vontatóból és a hozzá kapcsolt félpótkocsiból álló járműszerelvényével Csornán, Sopron felől Győr irányába. Haladása során a Soproni út és a Thököly út kereszteződésében - a körforgalomnál - a kijelölt gyalogos átkelőhelyen nem vette észre az ott átmenni szándékozó, kerékpárját toló 29 éves csornai lakost, akit a járműve bal oldalának elejével elütött. Az ütközést a sofőr nem észlelte és továbbhajtott. A balesetben a 29 éves gyalogos hölgy súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett és két nappal később a kórházban életét vesztette.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya a 38 éves sofőrrel szemben halálos közúti baleset gondatlan okozása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást befejezte és az iratokat a napokban a járási ügyészségnek megküldte.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Március 19. 08:24, csütörtök | Helyi

Új helyen a halottakkal kapcsolatos ügyintézés

Mutatjuk, hol találja meg az új irodát a Petz-kórházban.

2026. Március 19. 08:15, csütörtök | Helyi

Határozat érkezik az autósoknak a NAV-tól

Március 10-től folyamatosan érkeznek a NAV-tól a gépjárműadó-határozatok a győri autósokhoz is.

2026. Március 19. 07:06, csütörtök | Helyi

Jó hír: csökken nálunk a koronavírus örökítőanyag koncentrációja

Országos szinten stagnált a koronavírus örökítőanyagának átlagkoncentrációja a szennyvízben – közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) honlapján.

2026. Március 18. 08:27, szerda | Helyi

Kiszedték az uszadékfát a holtágról

A Sporthorgász Egyesületek Győr-Moson-Sopron Megyei Szövetsége megkereste a győri önkormányzatot a Mosoni-Duna holtágon egyre nagyobb gondot okozó uszadékfa eltávolításával kapcsolatosan.