Hírek
2016. Július 30. 00:00, szombat |
Helyi
Forrás: Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság
Lezárt akta: Halálos baleset Győrben
Vádemelést javasol a rendőrség egy budapesti nő ellen, aki teherautójával áttért a bal oldali forgalmi sávba és frontálisan ütközött egy személyautóval.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozást folytatott J. Béláné 46 éves budapesti lakos ellen halálos közúti baleset gondatlan okozása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.
Az eljárás adatai szerint a gyanúsított 2016. április 18-án a hajnali órákban az 1. számú főúton, Abda felől Győr irányába haladt Iveco típusú teherautójával. Győr belterületén, a 128-as kilométerszelvénynél frontálisan ütközött egy szemből érkező Opel típusú személyautóval. A gépkocsi vezetője olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

A vizsgálat megállapította, hogy a teherautó vezetője részben áttért a menetiránya szerinti bal oldali forgalmi sávba és emiatt történt a halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset. A 46 éves nőt gyanúsítottként hallgatták ki az ügyben.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya az eljárást befejezte és az iratokat a napokban vádemelési javaslattal a Járási Ügyészségnek megküldte.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 19. 08:24, csütörtök | Helyi
Új helyen a halottakkal kapcsolatos ügyintézés
Mutatjuk, hol találja meg az új irodát a Petz-kórházban.
2026. Március 19. 08:15, csütörtök | Helyi
Határozat érkezik az autósoknak a NAV-tól
Március 10-től folyamatosan érkeznek a NAV-tól a gépjárműadó-határozatok a győri autósokhoz is.
2026. Március 19. 07:06, csütörtök | Helyi
Jó hír: csökken nálunk a koronavírus örökítőanyag koncentrációja
Országos szinten stagnált a koronavírus örökítőanyagának átlagkoncentrációja a szennyvízben – közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) honlapján.
2026. Március 18. 08:27, szerda | Helyi
Kiszedték az uszadékfát a holtágról
A Sporthorgász Egyesületek Győr-Moson-Sopron Megyei Szövetsége megkereste a győri önkormányzatot a Mosoni-Duna holtágon egyre nagyobb gondot okozó uszadékfa eltávolításával kapcsolatosan.
