Hírek
2012. Október 06. 12:00, szombat |
Helyi
Forrás: MTI
Államosítják a babakötvényt
Október 1-je után már csak a Magyar Államkincstárnál nyithatnak új Start-számlát a szülők, de a lehetőség megnyílt a 2006 előtt született gyerekek számára is.
A kincstári számlára vonzó hozamú állampapírokat a szülők most már felső korlát nélkül vásárolhatnak, a befizetésekre állami támogatás is jár. A bankoknál csak a meglévő számlák maradhatnak, és úgy tűnik nem is akarnak versenyezni az állammal.
A babakötvényt, mint életkezdési támogatást 2006-ban vezették be, az ezután született gyermekek eleinte 40 ezer, később 42 ezer 500 forintot kaptak az államtól, amit meghatározott feltételek mellett a szülők tovább gyarapíthattak.
A Start-számlákra az elmúlt hét év alatt a szülők mintegy 20 milliárd forint megtakarítást helyeztek el. Eddig maximum évente 120 ezer forinttal gyarapíthatták a számlákat, amihez az adott évi befizetés 10 százalékának megfelelő, de maximum 6 ezer forintos állami támogatás járult - írja a Világgazdaság.
Már az iskolásoknak is lehet Babakötvénye
Már az iskolásoknak is lehet Babakötvénye a 2012. október 1-jével megváltozott szabályok alapján - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kedden.A fiatalok életkezdési támogatására és a Start-számlára - azaz a Babakötvényre - vonatkozó új szabályok szerint a 2006. január 1. előtt született gyermekek, praktikusan a 7-18 éves korosztály javára is lehet Start-számlát nyitni, így a szülők, illetve a gyermek törvényes képviselője vagy más hozzátartozók az idősebb gyermekek önálló életkezdéséhez is hozzájárulhatnak, megkezdhetik számukra a takarékoskodást - hívta fel a figyelmet az NGM.
A fiatalok életkezdéséhez az állam is hozzájárul, hiszen a gyermek javára a Start-számlára történő befizetések után az összeg 10 százalékának megfelelő, legfeljebb azonban évi 6 ezer forint állami támogatás jár. Ezen túl a Start-számlán található összegek befektetéséből származó jövedelem adómentes. Változatlan az a szabály, amely szerint a 2006. január 1-jén vagy azt követően született gyermekek jogosultak 42.500 forint kezdő állami támogatásra is - közölte az NGM.
A Start-számla megnyitása 2012. október 1-jétől kizárólag a Magyar Államkincstárnál lehetséges, ahol a Start-számla vezetése díjtalan. A korábban hitelintézeteknél, befektetési szolgáltatóknál megnyitott Start-számlák változatlan formában fennmaradhatnak, vagy átvihetőek a kincstárhoz. Más számlavezetők a Start-számla éves átlagos állománya legfeljebb 1 százalékának megfelelő díjat számíthatnak fel.
További könnyebbségek, hogy a gyermek számára nem csak a szülők, hanem más hozzátartozók is nyithatnak Start-számlát, a számlára történő befizetések összegének felső korlátja megszűnt, illetve nem szükséges előzetesen beszerezni a korábbi előírások szerinti, családi pótlék folyósításáról szóló igazolást sem - írja közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium.
Az új törvény kettős célt szolgál: a szülők, törvényes képviselők a legbiztonságosabb befektetési formában, ugyanakkor magas, jelenleg akár 9,5 százalékos éves hozam mellett biztosíthatják a leendő fiatal felnőttek önálló életkezdését valamint hozzájárulhatnak az ország likviditási kockázatának mérséklődéséhez is - írta az NGM.
Tavaly év végéig csaknem 570 ezer gyerek részére nyitott a kincstár letéti Start-számlát, babakötvényt. A 2006-os bevezetés óta az állam által életkezdési támogatásra kifizetett összeg meghaladja a 30 milliárd forintot. Ebből mintegy 23 milliárd forintot jelenleg is a Magyar Államkincstár kezel.
Start-számlából hozzávetőlegesen 156 ezret nyitottak, ebből 3.423-t a kincstárnál. A kincstárnál vezetett Start-számlákon 2011 végéig mintegy 440 millió forint gyűlt össze.
Az újszülöttek támogatásának jelenlegi összegét a költségvetési törvény úgy határozza meg, hogy a fiatalok életkezdési támogatásáról szóló törvény szerinti első utalási összeg 42.500 forint, második és harmadik utalási összeg 44.600-44.600 forint, ha a gyerek 2012-ben született.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 08. 08:25, hétfő | Helyi
Sportkongresszus az egyetemen, friss kutatások terítéken
A legújabb kutatási eredményeket mutatták be a Széchenyi István Egyetemen rendezett országos sporttudományi kongresszuson.
2026. Június 08. 08:09, hétfő | Helyi
Ismét elnyerte a Superbrands minősítést a győri Ceres
A Ceres immár kilencedik alkalommal nyerte el a Superbrands elismerést, amely a világ egyik legismertebb és legelismertebb márkaminősítési programjának védjegye.
2026. Június 08. 07:06, hétfő | Helyi
Egyelőre még mindig nincs jelentős szúnyogártalom
Csak egy-egy helyen jelentek meg eddig csípőszúnyogok, jelentősebb szúnyogártalom nem alakulhatott ki az időjárás miatt. Talán most jön a változás?
2026. Június 07. 08:21, vasárnap | Helyi
Mutassuk meg együtt Győr különleges fáit!
Győr tele van különleges fákkal, mutassuk meg együtt Győr legszebb és legértékesebb fáit. Küldjük el a polgármesteri hivatalnak a Győr applikáción keresztül!
