Hírek
2016. November 25. 09:56, péntek |
Helyi
Forrás: Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság
Lőfegyvert találtak az orvhalásznál
A rendőrök elfogtak egy orvhalászt Lipóton, akinél a házkutatás alkalmával lőfegyvert és hozzá tartozó lőszereket is találtak.
A rendelkezésre álló adatok szerint a nemzeti halászati ellenőrök Lipóton, az úgynevezett Gombócosi Duna-ágon ellenőrzésük közben két darab nyakzóhálót találtak a vízbe süllyesztve. A hálók megtalálását követően 2016. november 24-én 7 órakor az őrök észrevettek egy férfit, aki felszedte a korábban elrejtett tiltott horgászati eszközt és a benne lévő halakat. A halőrök értesítették a rendőröket, akik bűncselekmény gyanúja miatt elfogták és a rendőrkapitányságra előállították D. P. 43 éves darnózseli lakost. Ezt követően a férfi lakásán a nyomozók házkutatást tartottak, amelynek során a garázsban elhelyezett hűtő mögött egy lőfegyvert, az ahhoz tartozó hangtompítót és több éles lőszert találtak, amiket a helyszínen lefoglaltak. A Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányságon a 43 éves férfit lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés bűntettének, valamint orvhalászat vétségének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A férfi elismerte a bűncselekmények elkövetését. - olvasható a rendőrség honlapján.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 24. 08:19, péntek | Helyi
Labdarúgó NB I – A Vasas otthonában kezd az ETO
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) versenybizottsága elkészítette az OTP Bank Liga 1. és 2. fordulójának programját, ez alapján a 2026/2027-es idény jövő pénteken, Nyíregyházán kezdődik.
2026. Július 24. 08:06, péntek | Helyi
Több utca és járda felújítása kezdődik
Már dolgoznak a kivitelezőink a Külső-Baross úti járda felújításán a Gárdonyi iskola előtt.
2026. Július 24. 07:09, péntek | Helyi
Elindult a nyári ÖrömÚszás Program az Uni Győr ÖrömFutáson
400 méteres körök a szabadstrandon az egyedi strandlabdákért.
2026. Július 23. 08:21, csütörtök | Helyi
Barokk pompába öltöznek a kirakatok
Idén is nevezhetnek a győri üzlettulajdonosok és kereskedők a Barokk Esküvő Kirakatversenyre. A feldíszített kirakatokat szakmai zsűri értékeli 2026. augusztus 5-én.
