Hírek
2018. Március 19. 13:43, hétfő | Helyi
Lokálpatrióta könyvesbolt nyílt Győrben
Minden, ami győri. Röviden így jellemezhetnénk a kis belvárosi butik kínálatát, amely hétfőn nyitott. A Kisfaludy Könyvtár épületének aljában helyet kapó könyvesboltban győri szerzők, intézmények kiadványait találjuk.
„Több mint tíz évvel ezelőtt fogalmaztuk meg azt a célt, hogy erősítsük a győriek lokálpatriótizmusát, hangsúlyozzuk és közösen folyamatosan gazdagítsuk a város értékeit, hogy az itt élők minél büszkébbek legyenek Győrre.” – fogalmazott a megnyitón Borkai Zsolt. A polgármester hozzátette, mára ez a cél valósággá vált, hisz Győr fejlődése éppen a városukat szerető polgárok tevékenysége révén olyan dinamikus. Hogy valóban büszkék vagyunk erre a városra, jól mutatják az olyan kezdeményezések, mint a könyvtáré, hiszen a lokálpatrióta könyvesboltban ízig-vérig győri kiadványok találhatók.
A polgármester kiemelte a Könyvszalon sikerét is, amely a város kulturális életének egyik kiemelkedő eseménye. Emlékeztetett arra, hogy a győri szerzők ezen a könyvünnepen is évről-évre megmutatják, hogy a város közössége nem csak élvezője, de alkotója is a magyar irodalomnak.

„Győr sétálóutcáján vagyunk, ahol sokszor áramlik a tömeg, és ennek az áramlásnak a forrásában, a Baross út elején nyílt meg a lokálpatrióta könyvesbolt.” – kezdte dr. Horváth Sándor Domonkos a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér igazgatója, aki egyben a győri Európa Kulturális Fővárosa 2023-as pályázatra is utalt, amelynek vezérmotívuma ugyancsak az áramlás. Hangsúlyozta, Győrben olyan értékes művek születnek, amelyeket érdemes egy helyen elérhetővé tenni, ezáltal még jobban megismerhető városunk, és a Győrben rejlő értékek. A könyvtár és a Győr Projekt Kft. üzemeltetésében működő üzlet a Győrről, győriekről szóló, illetve győri szerzők, vagy intézmények által írt, győri kiadók által kiadott könyveket, albumokat gyűjti össze, ezért kínálata folyamatosan bővül.

Már most megtalálható a levéltár „Győri tanulmányok” sorozata, a Műhely folyóirat tematikus számai, a könyvtár, vagy éppen a Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum kiadványai, elérhetőek lesznek a négy győri kiadó - Hazánk, Magyar Kultúra, Palatia, Tarandus- könyvei is. Emellett igyekeznek olyan kevésbé ismert műveket is beszerezni, amelyek olyan intézményekhez kötődnek, melyek alapvetően nem foglalkoznak kiadványok megjelentetésével, de egy-egy jeles alkalom kapcsán mégis létrehoztak egy értékesnek tekinthető albumot, legyen az középiskolai évkönyv vagy intézmények, társulatok története. Végül, de nem utolsó sorban a győri önkormányzat kiadványai, mint a Győr Könyv, vagy hazánk első olimpiai eseményének krónikája, az EYOF album is megtalálható az üzletben.
A Baross út 4. szám alatt megnyílt könyvesbolt hétköznapokon 14:00-18:00 óra között tart nyitva. Az üzletben folyamatosan bővülő győri műveket találunk, és időről időre – a dedikálások alkalmával - a szerzőkkel is találkozhatunk. A könyvesboltot még részletesebben bemutató cikk a Győrplusz hetilap március 16-i számában olvasható.
Papp Zsolt
Forrás: gyorplusz.hu
Fotó: O. Jakócs Péter
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 21. 08:22, szombat | Helyi
Magyar labdarúgó-válogatott – három győri is a keretben
Vitális Milán, Schön Szabolcs és Csinger Márk is bekerült a magyar labdarúgó-válogatott idei első keretébe.
2026. Március 21. 08:04, szombat | Helyi
Tatán épít új kenyérgyárat a Ceres
Új kenyérgyár alapkövét tették le Tatán. A győri székhelyű Ceres Zrt. Kelet-Közép-Európa legnagyobb kapacitású sütőüzemét építi meg csaknem 25 milliárd forintos beruházással.
2026. Március 21. 07:07, szombat | Helyi
Szemeszterenként 150 milliót fordítanak a kiválóság ösztönzésére
A hallgatói kiválóság és a versenyképes tudás elismerésére indít ösztöndíjfejlesztési programot márciustól a Széchenyi István Egyetem. Szemeszterenként 150 millió forint plusztámogatás jut az intézmény saját forrásából.
2026. Március 20. 08:25, péntek | Helyi
Elkészültek az eSZJA tervezetek
Már elérhetők a személyi jövedelemadó-bevallási tervezetek az eSZJA felületén.
