Városlista
2026. július 25, szombat - Kristóf, Jakab

Hírek

2017. November 02. 16:30, csütörtök | Bulvár

Ma 62 éves a Szomszédok Mágenheim Julija: Frajt Edit

Ma 62 éves a Szomszédok Mágenheim Julija: Frajt Edit

Ma ünnepli 62. születésnapját Frajt Edit, akit sokan Szomszédok című sorozat Mágenheim Julijaként zártak a szívükbe harminc évvel ezelőtt.

Színészi pályafutása már korábban elkezdődött. 1979-ben szerezte meg diplomáját a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, ezt követően pedig a Pécsi Nemzeti Színház, majd 1980-1982-ig a Győri Nemzeti Színház társulatának tagja lett.

Frajt Edittel a közelmúltban az Újbuda Televízió készített riportot, a Helyi érték című műsorral pedig örömmel járta be a Szomszédok egykori forgatási helyszínét, miközben vicces anekdoták osztott meg a nézőkkel.

Később a színésznő lánya, Nicsovics Franciska is szerepelt a Szomszédokban, Flórát alakította.

"Nem volt nehéz döntés, hogy az újszülött lányom is szerepeljen a sorozatban, mert abban az időszakban nagyon sokat dolgoztam. Örültem, mert így sok időt tölthettünk együtt. Egyhetes korától ismertem Franciska minden rezdülését, jó volt ez az időszak. Az előkészületek voltak inkább nehezek, hogy minden rendben menjen a forgatáson, de nem bántam meg" - mesélte Frajt Edit.

Forrás: femina.hu

Fotó: MTV, Újbuda Televízió

Főkép: Hajdú D. András - Origo

Ezek érdekelhetnek még

2026. Július 24. 13:00, péntek | Bulvár

Freddie Mercury-szobrot avatnak Balatonszemesen

A Queen Fesztivál kiemelt eseményeként szombaton, Balatonszemesen, a Zenepavilonnál avatják fel Magyarország első köztéri Freddie Mercury-mellszobrát - közölték a szervezők az MTI-vel.

2026. Július 23. 07:28, csütörtök | Bulvár

Izraelben megkezdték a munkálatokat egy krokodilokkal teli vizesárok létrehozásához egy börtön körül

Izraelben megkezdték a munkálatokat a Negev-sivatagban fekvő Keciot börtön körül egy krokodilokkal teli vizesárok kialakításához - jelentette a Walla hírportál szerdán.

2026. Július 16. 08:00, csütörtök | Bulvár

Elhunyt Szántó Imre ökölvívóedző, korábbi magyar szövetségi kapitány

Nyolcvankét éves korában, hosszú betegség után elhunyt Szántó Imre ökölvívó mesteredző, korábbi szövetségi kapitány, a mindmáig utolsó magyar olimpiai bokszarany, Kovács István atlantai sikerének kovácsa.

2026. Július 13. 12:00, hétfő | Bulvár

Elhunyt Szolnoki Péter énekes, dalszerző

Elhunyt Szolnoki Péter énekes, dalszerző, a Bon-Bon együttes társalapítója - közölte a zenekar vasárnap a közösségi oldalán.