Hírek
2010. Szeptember 06. 14:45, hétfő |
Sport
Forrás: HírTV
Magyar búvárok európai diadala
Két aranyérem, egy ezüst és két bronzérem – így szerepeltek a magyar búvárok a csehországi tájékozódási búvárúszó Európa-bajnokságon. A versenyzőknek többféle feladatot is teljesíteniük kellett, például bójákat megtalálni a
Balázs László elmondta, hogy a búvároknak számos próbán kellett megmutatni tudásukat. Volt olyan versenyszám, ahol öt bóját kellett megtalálni a víz alatt egy 600 méteres szakaszon úgy, hogy a látótávolság mindössze egy-másfél méter volt. Ebben a számban aranyérmet szereztek a magyarok. Ugyancsak a legjobban szerepeltek a mieink, amikor hasonló körülmények között, egy megadott útvonalon kellett a víz alatt bójákat kerülgetni. Az egyéni mellett csapatszámok is voltak: négy búvárnak egyszerre négy különböző utat kellett végigúsznia a víz alatt, majd a végén találkozniuk. Ebben a versenyszámban ugyancsak dobogóra állhattak a magyarok, hiszen a bronzérmet szerezték meg.
Balázs László beszélt arról is, hogy a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálaton belül az Amphora búvárklub emberei képzik a búvárszolgálatot. Itthon általában eltűnt emberek keresésében segítenek, de ellátnak - például árvíznél - ipari búvári vagy más bonyolult víz alatti feladatokat is. Egy csapatuk jelenleg is Boszniában, egy víz alatti barlang feltárásán dolgozik.
(FH)
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 30. 12:00, csütörtök | Sport
Bajnokok Ligája - Luis Enrique: nem láttam még ilyen ritmusú mérkőzést
Nemcsak a futballszurkolókat, hanem a főszereplőket is ámulatba ejtette kedden a címvédő Paris Saint-Germain és a Bayern München Bajnokok Ligája-elődöntős összecsapása, amelyen a házigazda párizsiak 5-4-re nyertek.
2026. Április 29. 06:50, szerda | Sport
Bajnokok Ligája - A szezon legjobb meccsén egygólos előnyt szerzett a PSG a Bayern ellen
A címvédő Paris Saint-Germain hazai pályán 5-4-re legyőzte a Bayern Münchent a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjének első, keddi mérkőzésén.
2026. Április 27. 13:00, hétfő | Sport
Labdarúgó NB I - A Paks legyőzésével életben tartotta címvédésről szőtt álmait a Ferencváros
A címvédő Ferencváros 2-0-ra legyőzte a vendég Paksot a labdarúgó Fizz Liga 31. fordulójának első vasárnapi mérkőzésén.
2026. Április 23. 06:52, csütörtök | Sport
MOL Magyar Kupa - Tizenegyesekkel a Ferencváros jutott a döntőbe
A Ferencváros hazai pályán 2-2-es döntetlen után tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a Győrt szerda este a labdarúgó MOL Magyar Kupa elődöntőjében.
