Hírek
2010. Július 21. 07:53, szerda |
Bulvár
Forrás: Filoméla Press
Magyar Rózsa meglepő tengeren túli ajánlata
Magyar Rózsa április elején mutatta be első nagylemezét, melyre a sokak számára közismert és kedvelt dalok mellett új, illetve saját szerzemények is felkerültek.
Az ifjú énekesnő maga sem gondolta, hogy ilyen rövid idő alatt dalai számtalan helyre és országba eljutnak.
- Január elején készült el két videó klipem „Én vagyok a Magyar Rózsa, valamint „Édesanyám" címmel, melyeket a technika adta lehetőségeknek köszönhetően nem csak a tévénézők, hanem a világháló szerelmesei is nyomon követhettek. A lemez megjelenést követően volt lehetőségem műsorommal a környező országok magyar lakta településeire is ellátogatni, így jártam Kárpátalján, a Felvidéki magyaroknál, és Erdélyben is számtalan helyen már. Magam sem gondoltam volna, hogy dalaim olyan nagy hatással lesz a közönségre, hallgatókra, mint amilyen visszajelzéseket kaptam.
Vastaps, könnyek, közös énekek jellemzik Magyar Rózsa műsorát.
- Szerencsésnek mondhatom magam, hiszen repertoárom széles korosztályt érint meg. A gyerekektől kezdve a nagymamákig-nagypapákig együtt éneklik velem a dalokat. Sokszor van úgy, hogy egy-egy dal után nehéz megszólalni vagy éppen már a dalt is nehéz elénekelni. Az „Édesanyám" című dalom, valamint az „Árva fiú" szinte kivétel nélkül könnyeket hoznak a közönségem arcára. Megható pillanatok, ilyenkor nehéz lenyelni a gombócokat a torkomban.
Műsort követően virágcsokrok, kedves szőrmók figurák , otthon pedig levelek várják az énekesnőt a postaládában, e-mail fiókban.
- Sok levelet kaptam fiatal anyukáktól, miszerint már alig várták, hogy megjelenjen a lemezem. Elmondásuk alapján gyermekeik esti mese helyett lefekvés előtt dalaimat hallgatták az interneten. Sok elismerést, gratulációt kapok. Férfiak mindemellett vacsorára, színházba invitálnak ismerkedés szempontjából. Dalaim, mint kiderült a tengeren túlra is eljutottak, hiszen visszajeleztek már Amerikából, Kanadából is.
Kanadából meglepő felkérést kapott Rózsa.
- Először azt hittem, hogy csak viccel az úriember, majd a negyedik levele után rá kellett jönnöm, hogy komolyak a szándékai. Házassági ajánlatot kaptam tőle. S bár személyesen soha nem találkoztunk, elmondása alapján a dalaim mindent elárulnak rólam, és ő kész engem feleségül venni. Sok felkérést kaptam már nyaralásra, hosszúhétvégére, de hogy ismeretség nélkül valaki ennyire biztos legyen a dolgában, arra még nem volt példa.
S bár Rózsa szíve még szabad, az ajánlattevőnek most mégis kosarat ad.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 27. 07:40, hétfő | Bulvár
A Guardian értesülése szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
Folyamatosan szállnak fel Bécsből olyan magánrepülőgépek, amelyek állítólag az Orbán-kormány idején meggazdagodottak vagyonát szállítják
2026. Április 24. 17:00, péntek | Bulvár
Május 8-án rendezik meg a Magyar Fagylalt Napját
Május 8-án rendezik meg a Magyar Fagylalt Napját, amelyhez a tervek szerint mintegy háromszáz cukrászda és fagylaltozó csatlakozik országszerte.
2026. Április 09. 14:00, csütörtök | Bulvár
Korda Györgyöt és Balázs Klárit ábrázoló domborművet avattak fel a budapesti repülőtéren
2026. Április 08. 18:00, szerda | Bulvár
Elhunyt Czigány György
Április 6-án 94 éves korában elhunyt Czigány György József Attila- és Erkel Ferenc-díjas költő, író, újságíró, érdemes művész, a Magyar Rádió népszerű Ki nyer ma? című műsorának alapító műsorvezetője
