Városlista
2024. október 12, szombat - Miksa

Hírek

2011. December 24. 13:26, szombat | Külföld
Forrás: mno.hu/MTI

Már ő a főnök

Már ő a főnök

Először nevezte a hadsereg főparancsnokának a múlt hét végén elhunyt észak-koreai diktátor legkisebb fiát, Kim Dzsong Unt szombaton a helyi sajtó.

Eddig ez a cím a néhai Kim Dzsong Ilnek járt. A hatalmon lévő Koreai Munkáspárt központi lapja, a Rodong Szinmun szombati vezércikkében azt írta, hogy Kim Dzsong Unt a hadsereg főparancsnoki tisztségébe emelik, és a néppel együtt véghez viszik a megkezdett forradalmat Észak-Koreában.

Megvannak a képességei

A lap kiemelte az utód stratégiai és tábornoki képességeit is. Elemzők szerint az, hogy Kim Dzsong Unt nyíltan a hadsereg főparancsnokának nevezték, azt mutatja, hogy sikerült neki teljes mértékben összpontosítani a hatalmat, hiszen a Kim-dinasztia legfőbb támasza mindig is a hadsereg volt Észak-Koreában.

Mint ismert, hatvankilenc éves korában elhunyt Kim Dzsong Il, a sztálinista Észak-Korea első embere. A halálhírt az észak-koreai állami tévé jelentette hétfőn. Az észak-koreai vezetőt – aki hivatalosan a nemzetvédelmi bizottság elnökeként állt Észak-Korea élén, az államfői tisztséget névleg a parlament elnöke viseli – helyi idő szerint szombat reggel (közép-európai idő szerint péntek éjjel) érte a halál – közölte az állami tévé bemondója könnyek között.

„Szokásos” vidéki szemle

A KCNA állami hírügynökség közlése szerint a „kedves vezető” egy vonaton halt meg, egyik „szokásos” vidéki szemleútján, „testi és szellemi kimerültség” okozta szívelégtelenség következtében. A halál okát megerősítette az elvégzett boncolás is – számolt be róla az MNO.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Október 12. 08:11, szombat | Külföld

Floridában további halálos áldozatokat találtak a Milton hurrikán után

Floridában a kutató-mentő egységek folytatták a Milton hurrikán által érintett területek átkutatását, péntekig legkevesebb 10 halálos áldozatot találtak.

2024. Október 10. 08:10, csütörtök | Külföld

Tornádók alakultak ki és okoztak károkat Floridában már a Milton hurrikán érkezése előtt

Tornádók alakultak ki és okoztak károkat Florida területén szerdán azt megelőzően, hogy a szövetségi állam területét elérte volna a Milton hurrikán, két héten belül a második életveszélyes vihar.