Hírek
2010. Július 21. 07:41, szerda |
Belföld
Forrás: HírTV
Már csak ötezerrel a lélektani határ fölött
Kevesebben születtek, de kevesebben is haltak meg az év első 5 hónapjában, mint egy évvel ezelőtt ugyanekkor - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal keddi gyorstájékoztatójából. A születésszám 3 százalékkal, a halálozások száma pe
A KSH adatai szerint februárban és márciusban valamivel több, áprilisban és májusban viszont jóval kevesebb gyermek született, mint egy évvel korábban. Májusban például 10,6 százalékos volt a csökkenés mértéke, ami az elmúlt évtizedek legalacsonyabb havi születésszáma volt. Az első öt hónapban összességében 3 százalékkal kevesebb gyermek jött a világra, vagyis 1183-mal kevesebb, mint tavaly ugyanekkor. Alacsonyabb volt a halálozások száma is, vagyis 2009 azonos időszakához képest 2486-tal kevesebben haltak meg, ami 4,4 százalékos csökkenés.
Továbbra is csökken a házasságkötések száma is. A január és május között kötött 10 613 házasság 15,2 százalékkal kevesebb, mint egy éve ugyanekkor. Mérséklődött a természetes fogyás üteme is a vizsgált időszakban, vagyis a tavalyi 17 782-vel szemben ez most csak 16 479 fő volt. A nemzetközi vándorlást figyelembe véve a lakosság ennél kisebb mértékben, körülbelül 9 ezer fővel csökkent, így a népesség lélekszáma 10 millió 5 ezer fő volt az időszak végén.
(FH)
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 27. 13:00, hétfő | Belföld
Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke nem veszi át az országos listán szerzett parlamenti mandátumát és nem indul pártja tisztújító kongresszusán sem. Ezt a politikus vasárnap tette közzé a Facebook-oldalán.
2026. Április 27. 11:00, hétfő | Belföld
Az eddiginél korábban lép életbe a MÁV csoport előszezoni menetrendje
A MÁV-csoport előszezoni menetrendje az idén minden eddiginél korábban, már május 1-jétől életbe lép - közölte a közlekedési vállalat vasárnap az MTI-vel.
2026. Április 27. 10:00, hétfő | Belföld
Jogszabály-módosítást kezdeményez az Országgyűlésnél a győri önkormányzat több káros anyag határértékének előírásában
Felterjesztési jogával élve jogszabály-módosításra sarkallja az Országgyűlést több ipari eredetű, egészségre káros anyag levegőterheltségi és felszín alatti vízi határértékének előírásában a győri közgyűlés
2026. Április 27. 09:00, hétfő | Belföld
Kapitány István: Magyarország gazdaságát a Tisza-kormány tudásra, kreativitásra, versenyképes ötletekre építi
Magyarország gazdaságát a Tisza-kormány tudásra, kreativitásra, az életképes és versenyképes ötletekre építi, mert ebben rejlik a hosszú távú és fenntartható siker titka
