Hírek
2023. Február 20. 09:15, hétfő | Helyi
Mattot kaphat a győri építményadó is
Ahogy arról mi is már beszámoltunk, drasztikusan megemelkedett idén az építményadó Győrben.
A bevezetett adóemelésre reagált most a Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara és levélben fordult a győri polgármesterhez.
A győri önkormányzat még 2020 végén döntött az építményadó emeléséről. A rendelet szerint 900 forintról 2000 forintra emelkedik az építményadó négyzetméterenként. A győri vállalkozókat érintő jogszabály az elfogadásakor nem lépett életbe, mivel a koronavírus-járvány okozta válsághelyzet miatt a magyar kormány a kamara javaslata alapján moratóriumot rendelt el és a helyi adók emelését átmeneti intézkedésként befagyasztotta. A győri építményadó emelése 2023. január 1-jétől azonban hatályos, jelentős anyagi terhet róva ezzel a vállalkozásokra.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara a rendelet 2020-as önkormányzati elfogadása előtt is nyilatkozatban jelezte, hogy elfogadhatatlannak tartja az adónem ily mértékű emelését, ugyanis a vállalkozások az energetikai és munkaerőpiaci kihívások mellett az építményadó ilyen szintű emelését nem tudják kitermelni, az komoly, sok esetben vállalhatatlan pénzügyi terhet jelent számukra.
A kamara közleményében rámutatott arra, hogy az energiaválság, az infláció, az árfolyamgyengülés súlyos terhei mellett kigazdálkodhatatlan a vállalkozások számára a jelentős mértékben megemelt építményadó. A győri székhellyel és telephellyel rendelkező vállalkozások és képviselői elkötelezettek Győr folyamatos fejlesztésében, kulturális- és sportéletének támogatásában, gazdasági növekedésében. Ahhoz azonban, hogy a jövőben is eleget tudjanak tenni e vállalásuknak, a gazdasági nehézségek sújtotta helyzetben az önkormányzat kötelessége a vállalkozások támogatása a munkahelyek megtartásában, működőképességük megőrzésében.
A magyar kormány 2023. évre egyszámjegyű infláció elérését tűzte ki célul, ezzel a gazdaságpolitikai szándékkal a 120 százalékot meghaladó mértékű helyi építményadó emelése szembe megy. 120 százalékos adóemelés a piacgazdaságban értelmezhetetlen és elfogadhatatlan!
A Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara levélben fordult Győr polgármesteréhez, együttműködését kérte az építményadó mértékének átgondolásában, az önkormányzati célok mellett a vállalkozások anyagi terhelhetőségét és érdekét is figyelembe véve.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Szeptember 11. 08:24, péntek | Helyi
Női kézilabda NB I – Az újonc MTK otthonában nyert a címvédő Győr
Sarah Bouktit kilenc, Tjasa Stanko nyolc találattal vette ki részét a vendégsikerből, a fővárosiaknál a szlovák válogatott Lancz Barbora is nyolcszor volt eredményes.
2026. Szeptember 11. 08:06, péntek | Helyi
30. félévben indult el a Kamara a vállalkozásokért tárgy
Idén is nagy volt az érdeklődés a Kamara a vállalkozásért elnevezésű tantárgy iránt, az 50 fős kurzus alig 10 perc alatt telt meg.
2026. Szeptember 11. 07:08, péntek | Helyi
Hosszú hetek óta ugyanazt látjuk: egyre több helyen
Ipari mennyiségben öntik ki a szemetet az utcára Újváros észak-nyugati részén. A zugszeméthegyekről Szeles Szabolcs önkormányzati képviselő tett közzé figyelemfelhívó posztot.
2026. Szeptember 10. 08:23, csütörtök | Helyi
Két napon át a motorsporté lesz a főszerep Győrben és környékén – mutatjuk a lezárásokat
Szeptember 11–12-én negyedik alkalommal rendezik meg az UNI Győr Rallyt, amely a hazai ralibajnokság egyik kiemelt állomása lesz.
