Városlista
2025. december 5, péntek - Vilma

Hírek

2014. Május 08. 10:19, csütörtök | Helyi
Forrás: infoGyőr

Megérdemelten nyertünk!

Megérdemelten nyertünk!

Interjú Orbán Adriennel az ETO kétszeres BL győztes játékosával.

Milyen érzés kétszeres BL győztesnek lenni? Szavakkal ez, hogy írható le?
Hihetetlen érzés, sokszor volt már, hogy kérdezték és nehéz volt szavakat találni. Nagyon boldog vagyok, hogy sikerült a címvédés, mivel kemény éven vagyunk túl. Sokat dolgoztunk ezért, voltak nehezebb pillanatok, de úgy érzem megérdemelten nyertük meg. Mindenki a maximális felett nyújtott.

Mi járult hozzá a sikerhez? Mi kellett ahhoz, hogy idáig eljusson a csapat?
Mindenképp a csapatjáték és tavaly is ezzel tudtunk nyerni. Mindenki hozzá tudott tenni a sikerhez. Kellett hozzá egy nagyon jó edző, aki mindig tudta mit kell tennünk, általa nagyon jól fel lettünk készítve minden meccsre. Először játszottuk a Final Four-t, ennek ellenére maximálisan sikerült felkészülnünk. Ezért is vagyunk ilyen boldogok, hogy az új Final Four-t is mi nyertük meg.

Előttetek áll még egy megmérettetés, a Fradi elleni döntő, erre hogyan készültök mind fizikálisan, mind pedig mentálisan?
Fárasztó volt ez a hétvége, kivett belőlünk nagyon sokat. Pár pihenőnap után kezdjük az edzést. A Fradit nem kell bemutatni nekünk, hiszen rengeteg meccset játszottunk már velük. Ugyan úgy készülünk, mint mindig, semmi különleges dolog nincs a mostani felkészülésben. Ha mindenki odateszi magát az utolsó időkben, akkor három győzelemmel zárhatjuk az évet.

Volt e azért idő egy kicsit ünnepelni?
A meccs után jöttünk Győrbe, ahol a városháznál volt egy közös ünneplés a szurkolókkal. Onnan pedig a csapattal, kisebb társaságban, családtagokkal közeli hozzátartozókkal folytattuk az ünneplést. Másnap már mindenki pihent, szükségünk volt rá, reméljük a bajnoki döntő után még egyszer fogunk majd ünnepelni.

Milyen volt szerintetek a hangulat? Ti hogy éreztétek a szurkolók támogatását a pályáról?
A szurkolók is kitettek magukért, hiszem fantasztikus volt a hangulat. Olyan meccset is játszottunk, hogy végig a mi kezünkben volt az irányítás. Ez egy sokkal nagyobb csarnok, mint mondjuk a veszprémi, ahol sokkal jobban be lehet kiabálni, de itt felülmúlták magukat a szurkolók. Rengeteg ember volt. Én nagyon élveztem a támogatásukat, és ezt szerintem elmondhatom az egész csapatról. Ez nagyon fontos ez nekünk, hiszen nagyon sokat tudnak segíteni a szurkolók, és természetesen az ellenfélnek is más, ha látja mennyire támogatott a másik csapat.

Van e kabalád?
Nincs. Nincs ilyen dolog, szerintem nem szabad ilyenekre hagyatkozni. Én csapatban, az edzőnkben és magamban bízok.

Ezek érdekelhetnek még

2025. December 05. 08:19, péntek | Helyi

UNI Győri Úszó SE: kiváló eredmények a CECJM 2025 válogatott viadalon

„A CECJM 2025 válogatott versenyen egyesületünket nagy megtiszteltetés érte: két úszónk, Zámbó Anna Villő és Bergendi Gellért is bekerült a magyar válogatottba.

2025. December 05. 08:07, péntek | Helyi

Lámpát, zebrát kap Győrújfalun a veszélyes csomópont

Régi problémája oldódik meg hamarosan Győrújfalunak és a szigetközi főút használóinak: a Fő téri csomóponthoz jelzőlámpát helyeznek, így hamarosan gyalogátkelőhely is épülhet a forgalmas kereszteződésben.

2025. December 05. 07:07, péntek | Helyi

Négy győri városrészben is elindul az Adventi Ablakvadászat

Különleges fénybe öltözik Ménfőcsanak, Gyárváros, Győrszentiván és Kismegyer.

2025. December 04. 08:31, csütörtök | Helyi

Adventi Jótékonysági Faház: 19 szervezetet támogathatunk

A város egyik legszebb adventi hagyományát idén is nagy érdeklődés övezi: