Hírek
2014. Augusztus 13. 10:51, szerda |
Kék hírek
Forrás: MTI Fotó: Mihádák Zoltán
Meghalt a gyömrői vasúti baleset egyik sérültje
Életét vesztette annak a személyautónak az egyik utasa, amely vonattal ütközött szerdán kora reggel Gyömrőnél – tájékoztatta a Pest megyei katasztrófavédelem szóvivője az MTI-t.
Csámpai Attila közölte: a Mendei úti vasúti átjáróban a Szolnokról Budapestre tartó személyvonat elé hajtó autóban hárman utaztak. Egyikük a helyszínen meghalt, egy másik utas súlyosan megsérült, őt a monori tűzoltók feszítővágó segítségével emelték ki a roncsból, majd a mentőhelikopter kórházba vitte – tette hozzá a szóvivő.
Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) korábban azt írta honlapján: az ütközés ereje akkora volt, hogy az autó egy kertbe csapódott. A vonaton ülők közül senki sem sérült meg.
A Mávinform közleménye szerint az autó a jól működő fény- és félsorompó tiltó jelzése ellenére hajtott a sínekre. A helyszínelés és a műszaki mentés idejére mindkét vágányt lezárták, de 8 óra után az egyik vágányon megindulhatott a forgalom.
A Budapest-Újszász-Szolnok vasútvonalon utazóknak 20-30 perc késésre kell számítaniuk délelőtt, a menetrend szerinti közlekedés dél körül állhat helyre – közölte a Mávinform.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 24. 09:45, péntek | Kék hírek
Közel 9000 doboz magyar zárjegy nélküli cigarettát találtak egy bolgár furgonban
Közel kilencezer doboz magyar zárjegy nélküli cigarettát és 20 liter ismeretlen eredetű alkoholos italt találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei egy bolgár furgonban, amit az M43-as autópályán ellenőriztek.
2024. Május 22. 07:34, szerda | Kék hírek
Hollandiában rekordszámú droglabort számoltak fel tavaly
A holland rendőrség rekordszámú, 151 droglabort számolt fel tavaly, szemben a 2022-ben fellelt valamivel több mint százzal, ugyanakkor kevesebb marihuánaültetvényt találtak, mint a megelőző évben
2024. Május 16. 07:52, csütörtök | Kék hírek
Holtan találtak egy fiatal nőt és egy gyermeket Kapuváron
Holtan találtak egy fiatal nőt és egy gyermeket Kapuváron, egy családi házban szerdán kora délután.
2024. Május 15. 09:10, szerda | Kék hírek
Több mint 30 tonna kábítószer-alapanyagot semmisített meg a rendőrség
Több mint 30 tonna, mintegy 480 milliárd forintnyi kábítószer-alapanyagot, prekurzort semmisítettek meg az egyik magyarországi hulladékégetőben - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda.