Városlista
2025. december 5, péntek - Vilma

Hírek

2019. Március 20. 08:30, szerda | Belföld

Meghalt Bán Elemér, a 101 éves operaénekes

Meghalt Bán Elemér, a 101 éves operaénekes

Meghalt Bán Elemér operaénekes, a debreceni Csokonai Nemzeti Színház örökös tagja, a művészt 101 éves korában érte a halál - közölte a színház sajtószolgálata.

Bán Elemér 1917. október 8-án született Hajdúnánáson, ott járt iskolába és ott fedezte fel kiváló énekhangját Makláry Lajos karnagy. Középiskolásként kezdett bejárni Debrecenbe, ahol Hoór-Tempis Erzsébet tanítványa volt két esztendeig. A Zeneakadémiára azonnal a harmadik évfolyamba vették fel, ott Walter Margit növendéke lett.

A színházzal Debrecenben találkozott először, amikor a zenede növendékei a városi dalárdával együtt mutatták be A corneville-i harangokat.

Bán Elemér 1941-ben végzett a főiskolán, András Béla karnagy Kolozsvárra szerződtette az akkor megalakult Nemzeti Színház operatársulatához. Alapvetően lírai tenorként tartották számon, de sokoldalúsága már akkor megnyilvánult. 1944 őszén a kolozsvári opera Budapestre költözött, és decemberig a Városi Színházban játszottak, majd 1945 tavaszán az Operaház kórusába került.

Még abban az évben Vaszy Viktor Szegeden újraszervezte kolozsvári társulatát és Bán Elemért is odahívta. 1949-ben, a színházak államosításakor került újra Debrecenbe, és azóta is a városban élt.Nélkülözhetetlen tagjává vált a Csokonai Színháznak. Míg Kolozsvárott 11 és Szegeden 9 szerepet alakított, Debrecenben 40 opera, 36 operett, 35 próza és 11 zenés vígjáték színlapján szerepelt a neve.

1978 óta nyugdíjas, 1994 óta a Csokonai Színház örökös tagja.
Bán Elemért a debreceni teátrum saját halottjának tekinti.

Forrás: origo.hu

Kép: librarius.hu

Ezek érdekelhetnek még

2025. December 05. 07:33, péntek | Belföld

3,1 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom

2025. December 05. 07:30, péntek | Belföld

A minimálbér 11, a garantált bérminimum 7 százalékkal nő

Közvetlenül hétszázezer család jövedelmi viszonyait javítja a jövő évi bérmegállapodás - hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök a dokumentum aláírásán csütörtökön Budapesten.

2025. December 04. 07:17, csütörtök | Belföld

A jövő év március-áprilisában kezdik a sorozatgyártást a CATL debreceni akkumulátorgyárában

Jövőre, az engedélyektől függően várhatóan márciusban vagy áprilisban megkezdődik a sorozatgyártás a CATL debreceni akkumulátorgyárában

2025. December 04. 07:16, csütörtök | Belföld

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: hathavi fegyverpénzt kapnak a katonák

Hathavi fegyverpénzt kapnak a katonák - jelentette be a honvédelmi miniszter a Facebook-oldalán szerdán.