Hírek
2010. Március 29. 14:08, hétfő |
Bulvár
Forrás: Story online
Meghalt a legendás díva
Kilencvenhat éves korában örökre lehunyta szemét June Havoc színésznő, akinek életét A lovakat lelövik, ugye? című filmben dolgozták fel.
Lindsay és Paris többször lenyilatkozták, hogy ők már mindent átéltek, és rettenetesen megedződtek az évek során. June Havoc sorsától azonban valószínűleg egy sarokban zokognának. A színésznőt ugyanis már kisgyerekként arra kényszerítette az anyja, hogy Broadway musicalekben és némafilmekben szerepeljen. Így nyolc esztendősen már elmondhatta magáról, hogy több mint ezer dollárt keresett, de iskolában még egy percet sem töltött. Azonban hamar megunta, hogy ő a családfenntartó, és tizenhárom évesen megszökött szerelmével, Bobby Reedel. Majd a fiút elhagyta egy táncmaraton szervezőért, akivel csak úgy tudtak megélni, ha June is beállt a versenyzők közé. Később azonban visszatért eredeti "szakmájához", és az egyik legnagyobb hollywoodi díva lett. Olyan filmekben szerepelt például, mint az Úri becsületszó, amelyben Gregory Peck volt a partnere. A tévében pedig a General Hospitalban láthatták sokáig. Majd táncos korszakának emlékeiből megírta és megrendezte a Marathon 33 nevű színdarabot, amiből később A lovakat lelövik, ugye? című mozis gyöngyszem készült.
Élete utolsó éveit már inkább visszavonultan töltötte, és a nővére élettörténetének jogaiért harcolt a bíróságon. Louise ugyanis szintén szörnyű dolgokat élt át sztriptíz táncosnőként, de a sorsából készült Gypsy című musical bevételeiből semmit sem kapott. Ezt pedig képtelen volt feldolgozni, így megkeseredve távozott közölünk vasárnap reggel.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 23. 08:59, kedd | Bulvár
Meghalt Chris Rea énekes, dalszerző
Életének 75. évében elhunyt Chris Rea brit énekes, dalszerző, gitáros, többek közt a The Road to Hell vagy a Driving Home For Christmas szerzője - közölte a családja hétfőn.
2025. December 20. 10:03, szombat | Bulvár
Rómában fizetős lesz a Trevi-kút február elsejétől
Két eurós jegyet kell fizetni a Trevi-kúthoz látogató olasz és külföldi turistáknak február elsejétől - jelentette be Roberto Gualtieri római főpolgármester pénteken.
2025. December 20. 09:59, szombat | Bulvár
Számos ismert közéleti személyiség és politikus neve is feltűnik a pénteken nyilvánosságra hozott Epstein-aktákban
Számos ismert közéleti személyiség és politikus neve is feltűnik az amerikai igazságügyi minisztérium által a törvény által megszabott határidőben pénteken nyilvánosságra hozott Epstein-aktákban.
2025. December 18. 07:38, csütörtök | Bulvár
Sean Paul 2026 májusában a Budapest Parkban ad koncertet
Sean Paul jamaicai előadó 2026. május 17-én először lép fel Budapesten, a Budapest Parkban – közölték a szervezők az MTI-vel.

