Városlista
2020. szeptember 29, kedd - Mihály

Hírek

2019. Július 18. 11:45, csütörtök | Belföld

Meghívást kapott A létezés eufóriája, az auschwitz-i túlélő főszereplésével a Locarnói Filmfesztiválra

Meghívást kapott A létezés eufóriája, az auschwitz-i túlélő főszereplésével a Locarnói Filmfesztiválra

Szabó Réka A létezés eufóriája című dokumentumfilmje is meghívást kapott az augusztus 9-én kezdődő Locarnói Nemzetközi Filmfesztiválra; a Tünet Együttes munkáját nyomon követő film a mustra Kritikusok Hete programjában lesz előszö

A Tünet Együttes Szabó Réka rendezésében 2015-ben mutatta be a Sóvirág című előadást a Vígszínház Házi Színpadán, Cuhorka Emesével és a 90 éves Fahidi Évával a főszerepben.

Az előadás azóta is repertoáron van, sőt Bécsben, Szabadkán és Berlinben is játszották. Szabó Réka A létezés eufóriája című egészestés dokumentumfilmje az előadás próbafolyamatát követi végig – közölte az MTI-vel szerdán a Magyar Nemzeti Filmalap.

A svájci filmkritikus szövetség által szervezett Kritikusok Hete, melyet az A-kategóriás locarnói nemzetközi filmfesztivál keretében tartanak, idén augusztusban immár 30. alkalommal, mindössze hét innovatív dokumentumfilmet hív meg évente rangos válogatásába.

Tavaly Zurbó Dorottya Könnyű leckék című, a Filmalap Inkubátor Programban készült alkotása a locarnói Kritikusok Hete programjából indult sikeres fesztiválkörútjára – emlékeztet a közlemény.

„Bár ellentmondott a józan észnek, felkértem a 90 éves, holokauszt-túlélő Fahidi Évát, hogy szeretnék vele egy táncszínházi előadást csinálni. Azt akartam, hogy mindenki lássa őt. Egy duettet képzeltem Emesével, a nála közel 60 évvel fiatalabb táncosnővel. Életem legmeghatározóbb próbafolyamata volt – ezen keresztül szól ez a film a 20. századi történelemről, veszteségekről, a tánc erejéről, az öregedő testről, a szerelemről, egy 60 éven átívelő különleges kapcsolatról és az élet elfelejtett értékéről” – idézi a közlemény Szabó Rékát.

Szabó Réka az ELTE matematika és informatika szakán diplomázott, közben azonban a kortárs tánc határozta meg az életét. Az egyetem elvégzése után táncosként több magyar és külföldi koreográfussal dolgozott együtt, miközben a Műszaki Egyetemen tanított. 2002-ben alapította saját társulatát, a Tünet Együttest, amely azóta meghatározó szereplője a hazai kortárs, független tánc- és színházi életnek.

A létezés eufóriája Szabó Réka első egészestés filmje, amely az Árnyékfilm (2010) és a Gyászfilm (2014) című rövidfilm rendezéseit követi.

A Médiatanács Mecenatúra Program, Az Élet Menete Alapítvány és a National Fund of the Republic of Austria for Victims of National Socialism és rengeteg magánszemély támogatásával készült film operatőre Kovács Claudia és Lovasi Zoltán, zeneszerzője Barna Balázs, vágója Sylvie Gadmer és Sass Péter volt.

A Tünet Együttes és a László Sára és Gerő Marcell vezette Campfilm koprodukciójában készült filmet az ELF Pictures forgalmazó szeptemberben tűzi műsorra a magyarországi mozikban.

Forrás: hirado.hu

Fotó: MTI/ Balogh Zoltán

Ezek érdekelhetnek még

2020. Szeptember 29. 17:54, kedd | Belföld

Országos tisztifőorvos: kedvezően változott a járvány dinamikája

Kedvezően változott a járvány dinamikája, lassul a betegszám emelkedése - mondta Müller Cecília országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoztatóján kedden.

2020. Szeptember 29. 17:00, kedd | Belföld

Magyar tudósok kutatják az élet eredetét

Magyar kutatók munkájáról jelent meg cikk a világ egyik legrangosabb tudományos folyóiratában, a Nature Review Chemistryben, amelyben a tudósok arra a kérdésre keresték a választ, hogy miként keletkezett az élet.

2020. Szeptember 29. 09:01, kedd | Belföld

Az agráriumnak fontos a generációváltás és a szakemberek utánpótlása

Az agráriumnak végtelenül fontos a generációváltás és a szakemberek utánpótlása - mondta az agrárminiszter Borsod-Abaúj-Zemplén megyei körútját követően hétfőn az MTI-nek.

2020. Szeptember 29. 07:01, kedd | Belföld

Repülőtéri alkalmazottak árultak drogot – Lecsapott rájuk a TEK - VIDEÓ

A gyanú szerint négy férfi több száz alkalommal értékesített kábítószert. Két másikat kábítószer birtoklással gyanúsítottak meg a rendőrök.