Hírek
2010. Április 19. 07:31, hétfő |
Belföld
Forrás: HírTV
Megkérdőjelezi a HM-tender tisztaságát a Túri Cipő Kft.
Megkérdőjelezi a Honvédelmi Minisztérium egyik közbeszerzési pályázatának tisztaságát a Tisza Cipőgyár utódjaként működő Túri Cipő Kft. A mezőtúri cég szerint a katonai bakancsok beszerzésére kiírt fél milliárd forintos pályá
Ránézésre a mezőtúri bakancs is hasonló, csak a külföldi dupla annyiba kerül. Az ügyvezető szerint a HM akár 42 ezer forintért is megvette volna párját, ha ők nem szállnak versenybe. A minisztérium végül 29800 forintban egyezett meg a nyertes külföldi céggel, pedig megkaphatta volna 10 ezer forinttal olcsóbban a mezőtúri gyártól. 180 dolgozóból 50-et már szinte biztos hogy elküldenek, de a gyár fennmaradása is veszélybe került. „Bíztunk benne, hogy ezt a pályázatot elnyerjük, és akkor legalább három évig biztonságban érezhettük volna magunkat, mert mióta a keleti piacot elvesztettük, azóta folyamatos létbizonytalansággal küzdünk" - mondta Leskóné Wágner Gabriella.
A térség szocialista országgyűlési képviselője, Rózsa Endre márciusban épp a honvédelmi miniszterrel együtt kampányolt, és akkor még Szekeres Imre is munkahelymegtartásról és teremtésről beszélt. „Egy Szolnok megyei vezetésű Honvédelmi Minisztérium egyszerűen nem vette figyelembe azt, hogy magyar értékből is elő lehet állítani olyan minőségű terméket, mint egy német cég által előállított termék. Megígérték ennek a településnek és az itt élőknek is, hogy munkahelyeket teremtenek. Ezzel szemben az történt, hogy inkább német céget támogattak, és nem itt teremtettek munkahelyeket, hanem Németországban" - közölte Boldog István Fidesz-KDNP-s országgyűlési képviselőjelölt.
A Honvédelmi Minisztérium közleményben cáfol, szerintük a mezőtúri gyár terméke nem volt megfelelő minőségű. Arra a kérdésre azonban, hogy a minőségellenőrzést miért egy német céggel végeztették, nem válaszoltak.
(hírTV)
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 10. 09:00, péntek | Belföld
NVI: szoros eredmény esetén csak a szavazást követő szombaton lehet ismert a választás végeredménye
Szoros eredmény esetén csak a szavazást követő szombaton lehet ismert az országgyűlési választás végeredménye - közölte a Nemzeti Választási Iroda (NVI) csütörtökön az MTI-vel.
2026. Április 10. 07:43, péntek | Belföld
Orbán Viktor: Nem adjuk a gyerekeinket Ukrajnának
Nem adjuk se a gyerekeinket, se a fegyvereinket, se a pénzünket Ukrajnának - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a kormánypártok debreceni nagygyűlésén csütörtökön.
2026. Április 09. 15:00, csütörtök | Belföld
Harmadik éve csökken az ipari termelés Magyarországon
2026. Április 09. 11:00, csütörtök | Belföld
Választás 2026 - Harmincötezernél is több delegált lesz a szavazatszámláló bizottságokban
Több mint 35 ezer delegált vesz részt az április 12-ei parlamenti választáson a választási bizottságok munkájában. Négy évvel ezelőtt ez a szám több mint 40 ezer volt.
