Hírek
2016. Március 02. 16:30, szerda |
Helyi
Forrás: MTI
Megkezdődött a Tavaszi madárles program
Megkezdődött a Tavaszi madárles elnevezésű, ma már 54 országban zajló játékos nemzetközi madárvonulás-figyelő program, amelynek során a fehér gólya, a kakukk, a gyurgyalag, a sarlósfecske és a füsti fecske tavaszi érkezését kell me
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) nemzetközi ernyőszervezete, a BirdLife International 2006-ban indította útjára a Tavaszi madárles (Spring Alive) elnevezésű akciót, hogy a gyerekeket is bevonja a vonuló madarak megfigyelésébe, ezen keresztül pedig a védelmükbe.
Az MME szerdai közleménye szerint a részt vevő gyerekeknek a Spring Alive honlapján (http://www.springalive.net/) kell regisztrálniuk és oda kell feltölteniük a megfigyelési adatokat.
Mint írják, a Tavaszi madárles nemzetközi kezdési időpontja minden év február elseje, hiszen Európa déli országaiban már ekkor megjelennek az első vonuló madarak. Magyarországra azonban csak márciusban kezdenek nagyobb tömegben megérkezni az első gólyák és füsti fecskék, míg a kakukkok április közepén, a gyurgyalagok és a sarlósfecskék pedig csak május elején térnek vissza. Ezért a hazai kampány március elején kezdődik.

A közlemény szerint kiemelt figyelmet kell fordítani a vonuló madarakra, mivel az élőhelyek átalakítása és a klímaváltozás mellett a negatív civilizációs hatások is fokozottan érintik őket. Dél-Európán, Afrikán és az arab térségen átrepülve például a szabályozás hiánya vagy a törvények be nem tartása miatt vándormadarak tízmilliói esnek áldozatául évről évre a vadászfegyvereknek és a befogóhálóknak.

Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 21. 08:22, szombat | Helyi
Magyar labdarúgó-válogatott – három győri is a keretben
Vitális Milán, Schön Szabolcs és Csinger Márk is bekerült a magyar labdarúgó-válogatott idei első keretébe.
2026. Március 21. 08:04, szombat | Helyi
Tatán épít új kenyérgyárat a Ceres
Új kenyérgyár alapkövét tették le Tatán. A győri székhelyű Ceres Zrt. Kelet-Közép-Európa legnagyobb kapacitású sütőüzemét építi meg csaknem 25 milliárd forintos beruházással.
2026. Március 21. 07:07, szombat | Helyi
Szemeszterenként 150 milliót fordítanak a kiválóság ösztönzésére
A hallgatói kiválóság és a versenyképes tudás elismerésére indít ösztöndíjfejlesztési programot márciustól a Széchenyi István Egyetem. Szemeszterenként 150 millió forint plusztámogatás jut az intézmény saját forrásából.
2026. Március 20. 08:25, péntek | Helyi
Elkészültek az eSZJA tervezetek
Már elérhetők a személyi jövedelemadó-bevallási tervezetek az eSZJA felületén.
