Hírek
2016. Június 21. 19:17, kedd |
Helyi
Forrás: Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság
Megnyitotta kapuit a tűzoltó tábor Sáráspusztán
Az első turnusban június 20. és június 24. között ötvenhat diák vesz részt a szabadidős programokon.
A tábor megnyitóján Sallai Péter tűzoltó dandártábornok, megyei igazgató köszöntötte a gyerekeket, akiknek kellemes táborozást kívánt, s kérte, hogy a pihenés mellett használják ki a lehetőséget, hogy bővíthetik tűzoltó ismereteiket.

Hétfőn a gyerekek berendezkedtek a táborban, s rögtön kezdetét vették a programok. Ízelítőt kaptak elméletben és gyakorlatban is a tűzoltók munkájáról és felszereléseiről, majd megpróbálhatták a tömlők gurítását, feltekerését, s megismerték a mentőkötél fűzését, használatát is. A nap folyamán persze volt idő egy kis sportolásra, lazításra is, a fiúk fociztak, a lányok tollas labdáztak és ping-pongoztak, majd kézműves foglalkozáson próbálhatták ki alkotói képességeiket.

Kedden a rendőr kollégák segítségével a gyerekek felfrissítik kresz ismereteiket, majd kipróbálhatják ügyességüket a kerékpáros akadálypályán. A programok között szerepel játékos alaki foglalkozás, amit a 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred honvéd tisztje fog tartani a gyerekeknek, de a tűzoltó laktanyába is ellátogatnak, s majd uszodába is mennek a diákok. A gyerekek izgatottan várják az A-Team Agility Egyesület kutyás bemutatóját, akikhez szintén ellátogatnak egyik délután és megtekintik az ügyes kutyusok edzését az akadálypályán. A gyerkőcök a továbbiakban is ismerkednek a tűzoltók felszereléseivel és feladataival, megtanulják a kismotorfecskendő szerelést és kipróbálhatják a tűzoltó akadálypályát is.
Pénteken délután, a tábor zárónapján bemutatják szüleiknek, hogy mit is tanultak az elmúlt héten a tűzoltói feladatokról, s végezetül a család együtt megtekintheti a győri tűzoltók mentési és tűzoltási bemutatóját.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 25. 07:06, szombat | Helyi
Regisztrálni kell a vállalkozásoknak indult szelektív gyűjtéshez
Heti háromszor szállítják majd el a szelektív hulladékot a vállalkozások számára külön indított, új szolgáltatás keretében. A GYHG most közölte a részleteket.
2026. Július 24. 08:19, péntek | Helyi
Labdarúgó NB I – A Vasas otthonában kezd az ETO
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) versenybizottsága elkészítette az OTP Bank Liga 1. és 2. fordulójának programját, ez alapján a 2026/2027-es idény jövő pénteken, Nyíregyházán kezdődik.
2026. Július 24. 08:06, péntek | Helyi
Több utca és járda felújítása kezdődik
Már dolgoznak a kivitelezőink a Külső-Baross úti járda felújításán a Gárdonyi iskola előtt.
2026. Július 24. 07:09, péntek | Helyi
Elindult a nyári ÖrömÚszás Program az Uni Győr ÖrömFutáson
400 méteres körök a szabadstrandon az egyedi strandlabdákért.
