Hírek
2010. Május 17. 07:47, hétfő |
Bulvár
Forrás: Story Online
Megrohamozták Sebestyén Balázsékat
Sebestyén Balázsék az elmúlt két hétben mozgásba hozták az egész országot, 10 városba látogattak el, hogy egy izgalmas vadászatra invitálják a nyerni vágyókat. A különleges kulcskereső játék során egy értékes, vadonatúj, a kineti
Óriási tömeg fogadta minden nap Sebestyén Balázst, Rákóczi Ferit és Vadon Janit, amikor a hazai rádiózás történetének leghosszabb élő kitelepülés-sorozatán személyesen találkoztak hallgatóikkal, az utolsó állomás azonban mindenen túltett, a kora hajnali órákon mozdulni sem lehetett a Nyugati tér mellett felállított üvegstúdió környékén. A fiúk azonban állták a sarat és szinte mindenkihez volt egy kedves szavuk, órákon át osztogatták az autogramokat és fogadták a jókívánságokat. Még az eső sem riasztotta el azokat a hallgatókat, akik a fiúk mellett arra is kíváncsiak voltak, hogy vajon ki nyeri a csodálatos nyereményautót.
"Eszméletlen élmény volt ez a turné. Bíztam benne, hogy sokan eljönnek majd, de olyan tömegre és olyan pozitív fogadtatásra, szeretetre, amiben részesültünk nem is mertem gondolni. Nagyon jó volt személyesen is találkozni a hallgatóinkkal, biztos vagyok benne, hogy ebből igyekszünk majd hagyományt teremteni. A nyertes, Boglárka örömét látni pedig fantasztikus volt. Ezért érdemes dolgozni" - árulta el Sebestyén Balázs, a Class FM műsorvezetője, aki két műsorvezetőtársával továbbra is azon lesz, hogy minél több hallgató arcára csaljanak mosolyt.
A 23 éves Boglárka a turné egri állomásán pályázott sikerrel a virtuális kulccsal, amellyel nemcsak a vadonatúj Ford Fiestát, de további értékes nyereményeket is levadászott. Miután még nincs jogosítványa, Balázsék egy autóvezető tanfolyamra is beíratják, sőt egy évig a benzinköltségét is fedezik.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 23. 13:00, hétfő | Bulvár
Középkori \"vámpír\" arcát rekonstruálták horvát kutatók
Első alkalommal, több mint négyszáz év távlatából sikerült rekonstruálni annak a férfinak az arcát Horvátországban, akit saját korában vámpírnak tartottak - írta az Index.hr horvát hírportál.
2026. Február 22. 15:00, vasárnap | Bulvár
Ricky Martin július 6-án a Budapest Sportarénában ad koncertet
Újra Magyarországon ad koncertet Ricky Martin. A világhírű latin pop előadó július 6-án a Papp László Budapest Sportarénában lép fel.
2026. Február 19. 19:00, csütörtök | Bulvár
A Parno Graszt, a Carson Coma és a Quimby is fellép a Művészetek Völgyében
Mások mellett a Parno Graszt, a Carson Coma és a Quimby is zenél majd a 35. Művészetek Völgye fesztiválon, amelynek Kapolcs, Taliándörögd és Vigántpetend ad otthont nyár közepén
