Városlista
2019. október 17, csütörtök - Hedvig

Hírek

2019. Július 12. 18:05, péntek | Külföld
Forrás: Fehér Krisztina, az MTI tudósítója jelenti:

Megtalálta vér szerinti rokonait egy spanyol nő, akit újszülöttként vettek el anyjától

Megtalálta vér szerinti rokonait egy spanyol nő, akit újszülöttként vettek el anyjától

Megtalálta vér szerinti rokonait az a spanyol nő, akinek ügyében először ismerte el bíróság még tavaly, hogy a Franco-diktatúra idején elszakították édesanyjától a szülészorvos közreműködésével.

"Először érzem, hogy az életem kirakósa teljes" - fogalmazott meghatottan Inés Madrigal csütörtöki sajtótájékoztatóján, ahol feltárta a szerencsés egymásra találás részleteit, amely egy amerikai DNS-banknak köszönhető.

Az ötvenéves nő több spanyol és nemzetközi cégnél is adott le mintát, de végül egy amerikai DNS-bankban találtak egyezést egy Németországban élő spanyol férfi mintájával, akiről ma már tudja, hogy a másod-unokatestvére.

Először vele lépett kapcsolatba, és közösen göngyölítették fel a szálakat. Kiderült, hogy négy testvére van, akik ismerték az ügyét a televízióból. Feltűnt nekik az is, hogy mennyire hasonlít az asszony az édesanyjukra, aki hat évvel ezelőtt elhunyt.

Inés Madridgal elmondta azt is, hogy a családjától megtudta: mégsem lopták el újszülöttként, ahogy az akkoriban számtalan csecsemővel megtörtént, hanem önként mondtak le róla.

Ez megváltoztatja a születésénél közreműködő orvos, a 86 éves Eeduardo Vela elleni per kimenetelét is. A férfit ugyan bűnösnek találták első fokon közokirat-hamisításban, illegális fogva tartásban, de büntethetőségének elévülése miatt szabadon engedte a bíróság. Az asszony akkor a legfelsőbb bíróságnál fellebbezett az ítélet ellen.

Inés Madrigal felhívta a figyelmet arra, hogy a spanyolországi adatbázisokban nem mutatták ki a DNS-egyezést egyik testvérével, aki épp azért adott le mintát, mert a család is kereste őt.

Bírálta a használt technológia elavultságát, amely nem teszi lehetővé a családok egymásra találását, miközben több ezer ember keresi ilyen módon hozzátartozóit.

Spanyolországban a különböző civil érdekképviseletek számításai szerint a Franco-diktatúra évtizedei (1939-1975) alatt, és az azt követő években több százezer gyereket szakíthattak el szüleiktől úgy, hogy például azt mondták nekik: a gyermekük halva született vagy fertőzésben halt meg, miután a világra jött.

Kezdetben politikai szempontok szerint, a rezsim számára ideológiailag megfelelő, gyermektelen családok kapták meg a politikai foglyok vagy a rendszer ellenségeinek bélyegzett családok gyerekeit. Később már erkölcsi indokokra hivatkozva, például nem házas, egyedülálló anyáktól is elvettek gyerekeket. Mindezt gyakran a katolikus egyház közreműködésével.

Az első évtizedekben anyagi ellentételezés nélkül zajlottak az ügyletek, később azonban már pénzért kínálták a gyerekeket. Az időszakot kutató spanyol történészek szerint ez játszhatott szerepet abban, hogy a gyakorlat a diktatúra bukása után még sokáig fennmaradt.

Ezek érdekelhetnek még

2019. Október 17. 15:08, csütörtök | Külföld

Megszökött két belga dzsihadista Északkelet-Szíriában

Megszökött a börtönből az Iszlám Állam nevű terrorszervezet két belga származású tagja Északkelet-Szíriában a török katonai műveletek nyomán - közölte a belga belügyi válságközpont (OCAM) vezetője.

2019. Október 17. 13:08, csütörtök | Külföld

Horvátország újabb migrációs hullámra készül

Horvátország drónokkal és éjszakai felvételek készítésére is alkalmas kamerákkal készül a Törökországból, Görögországból és Bosznia-Hercegovinából érkező újabb migrációs hullámra

2019. Október 17. 06:45, csütörtök | Külföld

Frontex: Újra többen jönnek az Európába tartó főbb migrációs útvonalakon

Tovább emelkedtek az illegális bevándorlási adatok szeptemberben, az előző hónaphoz képest 14 százalékkal többen kíséreltek meg Európába jutni a fő migrációs útvonalakon, mindenekelőtt az Égei-tengeren

2019. Október 17. 06:43, csütörtök | Külföld

Megvannak a rendezett brit kiválásról szóló megállapodás alapjai

Sikerült megegyezniük a felek képviselőinek az Egyesült Királyság rendezett európai uniós kiválásának feltételeiről szóló szerződés alapjairól, az egyezség akár már szerdán megszülethet