Hírek
2010. December 29. 07:53, szerda |
Bulvár
Forrás: Story Online
Megtörte a csendet Koltai Róbert
Tegnap egy napilapban megjelent cikk miatt a népszerű színész megtörte a csendet, és sajtóközleményt adott ki.
A színész úgy döntött, közleményben cáfolja a rendőrségi vallomásáról megjelent információkat, miszerint a fia ellen vallott. Mint ismeretes, Koltai Róbert producerként tevékenykedő fiát adócsalással gyanúsítják, melynek összege immár 4,2 milliárd forintra rúg. Tegnap egy napilap azt állította, hogy noha a színésznek hozzátartozóként nem is lett volna kötelessége a családtagjára tanúvallomást tenni, mégis a fia ellen vallott akkor, mikor azt állította, hogy azoknál az alkotásoknál, amelyek a nyomozás tárgyát képezik, a fia volt az, aki aláírta a szerződéseket, ahogyan ő volt a pénzügyi terv kidolgozója is.
Koltai Róbert a megjelent cikk hatására úgy döntött, nem hallgat tovább az ügyben. Közölte, hogy a róla és fiáról megjelent állítások hamisak, azok nem fedik a valóságot, sőt súlyosan sértik személyiségi jogait, különös tekintettel a jó hírnévhez való jogát is. A színész elmondta, hogy a fia ellen folyó nyomozás során hetekkel ezelőtt már tett vallomást, és hozzátette: "A vallomásomban foglaltak és a médiumokban megjelentek teljes mértékben ellentétesek egymással." Koltai arra is felhívta a figyelmet, hogy "a nyomozás során az eljárás adatait csak az arra jogosult eljárási résztvevők ismerhetik meg, és nyilatkozhatnak az ügyben tett vallomásaikról. Az ügyben eljáró hatóság tagjait titoktartási kötelezettség terheli a tanúvallomásokat illetően is."
Koltai közölte, hogy azokkal a médiumokkal szemben, melyek a jövőben folytatják jogsértő tevékenységüket büntetőjogi, polgárjogi eljárást kezdeményez.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 16. 07:53, csütörtök | Bulvár
Rádióhullámokkal működő fegyverrendszert fejleszt a brit kormány
Rádióhullámokkal működő védelmi fegyverrendszer fejlesztéséről számolt be csütörtökön a brit kormány.
2024. Május 14. 06:00, kedd | Bulvár
Az önkéntes véradás fontosságára hívja fel a figyelmet a Magyar Posta új bélyege
Az önkéntes véradás fontosságára szeretné felhívni a figyelmet a Magyar Posta egy új, alkalmi bélyeg kibocsátásával
2024. Május 13. 09:20, hétfő | Bulvár
Benézett a nappaliba a kamion
Lesodródott a 64-es főútról, átszakította a drótkerítést és a családi ház oldalába csapódott egy rakomány nélküli nyerges vontató múlt héten Enying Fő utcáján.
2024. Május 11. 07:03, szombat | Bulvár
A Magna Carta egyik példányának vitrinjét próbálták összetörni környezetvédelmi aktivisták Londonban
Az angol-brit alkotmányosság ősi jogforrása, a Magna Carta egyik példányának tárolóját próbálták összetörni környezetvédelmi aktivisták pénteken a londoni brit nemzeti könyvtárban.