Hírek
2013. November 28. 09:00, csütörtök |
Helyi
Forrás: gyor.hu
Megújult a Kiskúti óvoda is
Az idén már számos győri óvoda felújításáról beszámoltunk, most egy újabb intézmény, a Gyárvárosi Óvoda Kiskúti Tagóvodája újult meg. A program jövőre folytatódik.
Dr. Somogyi Tivadar alpolgármester az átadáson elmondta, az idei év óvodafelújítási programjának utolsó eleméhez érkeztünk. Az idei évben az önkormányzat mintegy 130 millió forintot fordított erre a célra, és sok esetben a helyi képviselők is támogatták a felújításokat. Hozzátette, az önkormányzatnak sikerült egy olyan programot végrehajtania, amelynek révén valamennyi óvodában történhettek fejlesztések.
A város szándéka szerint jövőre folytatódik a felújítási sorozat. Az alpolgármester azt is bejelentette, hogy 2014-ben minimum két ovifoci pályát is szeretnének megvalósítani Győrben, az egyiket épp a most felújított Kiskúti Óvodában, míg a másik a Bisinger oviban kapna helyet. Hozzátette, a gyermekek nevelésére, az egészséges környezetük kialakítására fordított forintok sokszorosan megtérülnek, hiszen fiataljaink megfelelő fejlődéséről van szó.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 21. 08:22, szombat | Helyi
Magyar labdarúgó-válogatott – három győri is a keretben
Vitális Milán, Schön Szabolcs és Csinger Márk is bekerült a magyar labdarúgó-válogatott idei első keretébe.
2026. Március 21. 08:04, szombat | Helyi
Tatán épít új kenyérgyárat a Ceres
Új kenyérgyár alapkövét tették le Tatán. A győri székhelyű Ceres Zrt. Kelet-Közép-Európa legnagyobb kapacitású sütőüzemét építi meg csaknem 25 milliárd forintos beruházással.
2026. Március 21. 07:07, szombat | Helyi
Szemeszterenként 150 milliót fordítanak a kiválóság ösztönzésére
A hallgatói kiválóság és a versenyképes tudás elismerésére indít ösztöndíjfejlesztési programot márciustól a Széchenyi István Egyetem. Szemeszterenként 150 millió forint plusztámogatás jut az intézmény saját forrásából.
2026. Március 20. 08:25, péntek | Helyi
Elkészültek az eSZJA tervezetek
Már elérhetők a személyi jövedelemadó-bevallási tervezetek az eSZJA felületén.
