Hírek
2013. Február 27. 15:06, szerda |
Belföld
Forrás: MTI
Megváltozott munkaképességű emberek képzése kezdődik májusban
Háromezer megváltozott munkaképességű alkalmazott képzését kezdi meg májusban három, állami tulajdonban lévő, úgynevezett védett foglalkoztató, a Kézmű, a Főkefe és az Erfo Nonprofit Kft. - jelentették be a Kézmű Nonprofit Kft. pás
Az Új Széchenyi Terv keretében 24 hónapig tart a 4,9 milliárd forint összköltségű program, amit 4,67 milliárd forinttal támogat a Társadalmi Megújulás Operatív Program (TÁMOP) - mondta Bernáth Ildikó, a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatását elősegítő projekteket támogató Szakmapolitikai Koordinációs Testület elnöke.
Hozzátette: a három cég vidéki telephelyein, 76 településen valósul meg a projekt, az alapvető kompetenciafejlesztő, illetve konkrét szakmai képzések naponta és munkaidőben történnek, és mindettől azt várják, hogy az érintett hallás-, mozgás- vagy látássérültek jobban érvényesülnek majd a nyílt munkaerőpiacon is.
2014 májusáig betanított varrónőket, papírtermék-készítőket, adatrögzítőket képeznek, valamint lesz trénerképzés, bőripari és cipőkészítő, illetve számítógép-kezelői tanfolyam is a telephelyeken.
Csereklyei Dániel, a Kézmű Nonprofit Kft. ügyvezetője a cég
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 24. 10:00, péntek | Belföld
Feljelentést tesz az Eximbank ügyletei miatt a gazdasági minisztérium
Az Eximbank tevékenységét érintő négy ügyben tesz feljelentést ismeretlen tettes ellen a Gazdasági és Energetikai Minisztérium, az ügyletek értéke összesen meghaladja 1000 milliárd forintot
2026. Július 24. 07:13, péntek | Belföld
Forsthoffer Ágnes az elnöki feladatok folytatásáról tartott személyes megbeszélést Sulyok Tamással
Az elnöki feladatok folytatásáról tartott személyes találkozót Sulyok Tamás volt köztársasági elnökkel a Sándor-palotában Forsthoffer Ágnes - közölte az ideiglenes államfő a Facebook-oldalán csütörtök este.
2026. Július 24. 07:12, péntek | Belföld
Felvételi 2026 - Több mint százezer hallgató kezdheti meg felsőoktatási tanulmányait ősszel
2026. Július 23. 13:00, csütörtök | Belföld
NKA-ügy - Tarr Zoltán: tovább fokozódik a botrány
Tovább fokozódik a \"Hankó-botrány\", az ügyészség nyomozói kedden lefoglalták a Fidesz szervereit, szerdán pedig egy újabb embert vettek őrizetbe a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) támogatásai miatt folyó nyomozás ügyében
