Városlista
2026. március 21, szombat - Benedek, Bence, Miklós

Hírek

2023. Január 02. 08:15, hétfő | Helyi

Megvan, melyik lett az év hala

Megvan, melyik lett az év hala

A fokozottan védett lápi póc kapta a legtöbb szavazatot a Magyar Haltani Társaság által hagyományosan meghirdetett és szilveszter napján lezárult év hala közönségszavazáson – közölte a szervezet elnöke.

Harka Ákos elmondta: a szervezet honlapján rendezett közönségszavazásra december 31-én délig 5805 voks érkezett, ennek alapján alakult ki a végeredmény. A hazánkban őshonos, a Duna vízrendszerében élő, aprócska, mindössze 8-10 centiméterre növő lápi póc 50 százalékos eredményével jelentős különbségű győzelmet aratott.

Tájékoztatása szerint a három jelölt közül a nagyobb folyóink gyorsabb szakaszain megtalálható selymes durbincs a voksok 12 százalékával lett a harmadik, míg a képzeletbeli ezüstérmet 38 százalékos támogatottságával a lassú folyószakaszokat és állóvizeket kedvelő csapósügér érdemelte ki.

Az idei év halát jellemezve a társaság elnöke kifejtette: a magyar Vörös könyvben is szereplő, fokozottan védett lápi póc, amelynek eszmei értéke 250 ezer forint példányonként, a Kárpát-medencén kívül csak a Duna alsó szakasza mentén és a Dnyeszter torkolatvidékén él. Jellegzetessége a sötéten foltozott barna szín, az oldalán húzódó rézvörös csík, a hosszú hátúszó és a lekerekített farokúszó. Táplálékát többnyire kisebb gerinctelen állatok, férgek, rákok, puhatestűek alkotják, de apróbb halakat is bekebelez.

Amint neve is elárulja, növényekkel benőtt, álló vagy lassan áramló vizek jelentenek igazi otthont számára. A faj egykor tömegesen élt hazánkban, ám a lápok és mocsarak lecsapolását követően visszaszorult azok maradékaiba, a tőzegfejtők gödreibe, valamint csatornákba – mutatott rá Harka Ákos megjegyezve: mivel mára nagyon megritkult, fennmaradásáról egy fajvédelmi program keretében Magyarországon mesterséges szaporítással és a szaporulat kitelepítésével gondoskodnak a szakemberek.

Fotó: Bükki Nemzeti Park Igazgatóság

Ezek érdekelhetnek még

2026. Március 21. 08:22, szombat | Helyi

Magyar labdarúgó-válogatott – három győri is a keretben

Vitális Milán, Schön Szabolcs és Csinger Márk is bekerült a magyar labdarúgó-válogatott idei első keretébe.

2026. Március 21. 08:04, szombat | Helyi

Tatán épít új kenyérgyárat a Ceres

Új kenyérgyár alapkövét tették le Tatán. A győri székhelyű Ceres Zrt. Kelet-Közép-Európa legnagyobb kapacitású sütőüzemét építi meg csaknem 25 milliárd forintos beruházással.

2026. Március 21. 07:07, szombat | Helyi

Szemeszterenként 150 milliót fordítanak a kiválóság ösztönzésére

A hallgatói kiválóság és a versenyképes tudás elismerésére indít ösztöndíjfejlesztési programot márciustól a Széchenyi István Egyetem. Szemeszterenként 150 millió forint plusztámogatás jut az intézmény saját forrásából.

2026. Március 20. 08:25, péntek | Helyi

Elkészültek az eSZJA tervezetek

Már elérhetők a személyi jövedelemadó-bevallási tervezetek az eSZJA felületén.