Hírek
2019. December 23. 17:39, hétfő | Külföld
Menesztik a Boeing vezérigazgatóját
Közleményt adott ki az amerikai repülőgépgyártó óriás, a Boeing, melyben arról tájékoztatják a nyilvánosságot, hogy kirúgják a vállalat elnök-vezérigazgatóját, Dennis Muilenburgot- írja többek között a brit Guardian.
A Boeing azt tette nyílvánosságra, hogy az igazgatótanács úgy ítélte meg, a társaság iránti bizalom helyreállításához szükség van a vezetőváltásra.
"A vállalat arra törekszik, hogy mind gépeinek és termékeinek vásárlóival, mind a működésüket felügyelő hatóságokkal, illetve a közvéleménnyel, helyreálljon a nyitottságon alapuló jó kapcsolat" - fűzték hozzá.
A közleményből kiderül, hogy ezzel a vállalat egyértelműen a közelmúlt két légikatasztrófájára, két 737 Max-típusú gépeinek összesen 346 halálos áldozatot követelő szerencsétlenségére utal. Az első baleset tavaly ősszel Indonéziában, a második idén tavasszal Etiópiában történt. A vizsgálatok megállapították, hogy a Boeing felelőssé tehető mindkét ügyben, a géptípus egészét érintő, az MCAS nevű repüléstámogató rendszer tervezési hibája kapcsán.
Egy amerikai lap úgy tudja, a vállalat élére elnökként Dave Calhoun kerül, január 13-ai hatállyal. A vezérigazgatói teendőket az átmeneti időszakban Greg Smith, pénzügyi helyettes vezető fogja ellátni.
Az igazgatótanács részéről megköszönték azt a jelenlegi vezérigazgatónak, hogy elfogadta döntésüket "ebben a nehéz időszakban". Formailag ugyanakkor Dennis Muilenburg önként mondott le tisztségéről.
Az új vezetőjelölt, Dave Calhoun pedig azt nyilatkozta, megtiszteltetésnek tekinti, hogy rábízták a mintegy 150 ezer alkalmazottat foglalkoztató vállalat irányítását. Egyúttal elmondta, nagyon bízik a Boeing és a 737 Max gépek jövőbeni sikerében is. Calhoun a jelenlegi információk szerint egyszerre fogja betölteni az elnöki és a vezérigazgatói pozíciót is.
A vállalat az idei év egyik legnagyobb vesztese a globálisan is jelentős cégek sorában.
A két gép katasztrófája nyomán több korábbi partnere is inkább a rivális Airbustól rendelte meg új gépeit, vagy jelentette be, hogy fontolgatja a váltást (a légitársaságok általában csak egy társaságtól veszik gépeiket, csak az igazán nagy cégek üzemeltetnek több gyártótól is gépeket). Friss hír az is, hogy két nagy hitelminősítő is rontott a Boeing adósbesorolásán.
Ugyanakkor a vezetőváltás hírére a cég papírjai 3 százalékot erősödtek a kereskedésben.
Az Airportal felidézi, hogy Dennis Muilenburg 1985 óta dolgozott a Boeingnél, elnöknek 2013-ban, vezérigazgatónak 2015-ben nevezték ki. Távozása nagyban összefügghet a 737 Maxokkal kapcsolatos problémákkal.
A két halálos baleset után 2019 októberében már megfosztották igazgatósági elnöki pozíciójától. A balesetek miatt a Kongresszus közlekedési bizottsága előtt is tanúskodnia kellett, ennek során több tag is arról érdeklődött, hogy miért nem mondott eddig le. Erre rendszerint azt válaszolta: nem úgy nevelték, hogy ilyen helyzetekben megfutamodjon.
Forrás: origo.hu
Kép: Illusztráció - AFP/Getty Images/Justin Sullivan
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 05. 07:35, péntek | Külföld
Donald Trump nagyon jónak minősítette megbízottjai és Vlagyimir Putyin moszkvai találkozóját
Donald Trump amerikai elnök nagyon jónak minősítette megbízottjai és Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden Moszkvában tartott találkozóját.
2025. December 04. 07:18, csütörtök | Külföld
NATO-főtitkár- Oroszország egyre vakmerőbb
Oroszország egyre vakmerőbb viselkedést tanúsít a NATO-val szemben, megsérti a szövetséges országok légterét, kibertámadásokat hajt végre, és kémkedésre használ hajókat a tagállamok tengeri infrastruktúrájának feltérképezésére
2025. December 03. 07:46, szerda | Külföld
Vlagyimir Putyin megfenyegette Európát
Ha Európa úgy dönt, hogy háborút indít Oroszország ellen, akkor nagyon gyorsan olyan helyzet állhat elő, hogy Moszkvának egyszerűen \"nem lesz kivel tárgyalnia\" -
2025. December 03. 07:39, szerda | Külföld
Ukrajnai háború - Megkezdődtek az orosz-amerikai tárgyalások a Kremlben
Megkezdődtek az orosz-amerikai tárgyalások kedden a Kremlben az ukrajnai rendezésről.
