Hírek
2019. December 17. 06:20, kedd | Bulvár
Mentőt hívtak Kozsóhoz fellépésére
Rosszullét miatt nem tudott időben színpadra állni Kozsó, hosszasan egy hordágyon feküdt az öltözőjében, ahol mentősök ápolták.
"Sajnos nem indult egyszerűen az este, de már jól vagyok. Köszönöm az aggódást!" - írta oldalán Kozsó, aki a győri fellépés után még egyszer színpadra állt éjszaka. A negatív kommentre reagálva menedzsmentje leszögezte, hogy a zenész nem drogozás miatt lett rosszul. "Kozsó nem használ semmilyen kábítószert, soha nem is használt. Sőt, alkoholos italt sem fogyaszt. Teljesen más okból kellett orvoshoz fordulnia" - fogalmaztak a közösségi oldalon.
A Blikknek a rendezvény főszervezője elárulta, ők is megijedtek, amikor az énekes jelezte, baj van. "Az egészségi probléma jellegéről nem adhatok tájékoztatást, de azt elmondhatom, az Ámokfutók-produkció asszisztense érkezésükkor jelezte, Kozsónak szüksége lenne a helyszínen kötelezően jelen lévő mentőorvos és szakápoló segítségére. Intézkedtünk, és meg is kapta a szükséges ellátást" - mondta.
Kozsót is keresték, de egyelőre nem reagált a történtekre. Úgy tudni, felment a vérnyomása, és szédelegve érkezett a győri helyszínre. Nem ez volt az első ilyen eset. Négy éve 190-es vérnyomással került kórházba, miután sződligeti otthonában rosszul lett, pár hónappal az után, hogy laparoszkópos agyműtéten esett át.
Forrás: origo.hu
Kép: Facebook - Ámokfutók
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 21. 18:00, szombat | Bulvár
Sziget - Skepta, Jorja Smith, Peggy Gou, Natasha Bedingfield, Sigrid, a Soulwax is jön
Huszonöt országból érkező csaknem félszáz fellépő nevét jelentették be pénteken a Sziget fesztivál szervezői. A listán szerepel Skepta, Jorja Smith, Peggy Gou, Natasha Bedingfield, Sigrid és a Soulwax is.
2026. Március 21. 08:26, szombat | Bulvár
Meghalt Chuck Norris
Nyolcvanhat éves korában meghalt Chuck Norris amerikai színész - jelentette be a család Norris Instragram-oldalán pénteken.
2026. Március 17. 16:00, kedd | Bulvár
Áprilisban érkezik a Michael Jacksonról szóló mozifilm és annak zenei albuma
Áprilisban érkezik a Michael Jacksonról szóló mozifilm és annak zenei albuma - jelentette be hétfőn a Sony Music.
2026. Március 11. 15:00, szerda | Bulvár
Csaknem kéttucatnyi jéghorgászt mentettek ki a kanadai hatóságok egy Huron-tavon elsodródott jégtábláról
A Huron-tavon elsodródott jégtábláról, helikopterekkel mentett ki az ontariói tartományi rendőrség 23 embert, akik későn vették észre, hogy a jég, amelyen horgásztak, elszakadt a parttól - közölték hétfőn a helyi hatóságok.
