Hírek
2021. Október 31. 09:24, vasárnap |
Belföld
Forrás: mti - illusztrációk: mti
Merkely Béla: az első két oltás rendkívül fontos
A koronavírus elleni első két oltás rendkívül fontos, hiszen nagyjából a tizedére, huszadára tudja csökkenteni a kórházba kerülés, a súlyos lefolyású megbetegedés valószínűségét
- mondta el a Semmelweis Egyetem rektora a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
Merkely Béla hozzátette: az oltottak számával párhuzamosan az átfertőzötteké is folyamatosan nő. Az elmúlt két hétben az indiai variáns R-értéke 1,5-et ért el, azaz egy megbetegedett személy másfél embert tud megfertőzni. Egy oltottak és védettek nélküli környezetben ez a szám akár nyolc is lehetne - fejtette ki.
Kitért arra, hogy a fertőzöttek számának ugrásszerű emelkedését látjuk, amely a járvány gyorsulását igazolja. Hozzáfűzte: a kórházi fertőzöttek száma egyelőre nem éri el azt, amely tavaly ugyanebben az időszakban volt, ezzel együtt szeretnék ezt a mutatót a lehető leginkább csökkenteni és az egészségügy leterhelését kordában tartani.
Merkely Béla kiemelte: az oltottak esetében sokkal kisebb az esély arra, hogy súlyosan megbetegedjenek, azonban a 70 és 80 év fölöttiek, különösen ha ehhez valamilyen társbetegség is jár, oltás mellett is megfertőződhetnek, adott esetben kórházba kerülhetnek.
Hatvan év alatt két oltással gyakorlatilag extrém ritkán kerülnek súlyos megbetegedéssel kórházba. Négy egyetem adatai alapján olyan személy sincs, aki fiatalon, két oltással lélegeztetőgépre került volna - hívta fel a figyelmet az oltás fontosságára.

Mint elhangzott, minden beteg, aki lélegeztetőgépen van, oltatlan, vagyis abba a 38 százalékba tartozik, aki még nem vette fel az első két oltást Magyarországon.
Olyan személy, aki még nem betegedett meg, nem tudja megakadályozni a nyálkahártyán keresztül történő megfertőződést. Az oltás az olykor nagyon súlyos lefolyású megbetegedést náthává vagy rövid ideig tartó lázzal járó felső légúti megbetegedéssé tudja szelídíteni - szögezte le.
Merkely Béla szerint a harmadik oltás mindenképpen javasolt a 60 év feletti lakosságnak, a 60 év alatti, valamilyen krónikus betegségben szenvedőknek, valamint azok számára is, akik olyan közegben tartózkodnak, ahol nagyon sok emberrel találkoznak. Utóbbi érvényes például az egészségügyben dolgozókra, a pedagógusokra és az óvodákban tevékenykedőkre. Az ő esetükben minden tekintetben hasznos a harmadik oltás, de azon 60 év alattiak számára is van értelme, akik tartanak a megbetegedéstől.
A Semmelweis Egyetem rektora beszélt arról is, hogy Nagy-Britanniában a magas átoltottság mellett az a típusú megfertőződés dominál, ahol nincsenek jelentős klinikai tünetek és a kórházba kerültek száma az összmegbetegedésekhez képest lényegesen alacsonyabb, mint az első, a második vagy a harmadik hullámban. "Ilyesmit várunk Magyarországon is" - tette hozzá.
"Úgy tűnik, hogy az erősebb fertőzőképességgel rendelkező indiai variáns egy bizonyos mértékig, bizonyos személyeknél ki tudja kerülni az oltást. Izraelben azt tudták elérni, hogy a harmadik oltás visszaállította a két oltásnál ismert, brit mutánssal vagy vuhani vírussal szembeni hatékonyságot, azaz 93-95 százalékra tudta visszaemelni a védettséget" - mondta Merkely Béla.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 25. 11:00, szombat | Belföld
Vitézy Dávid: jövőre korszerű IC-motorvonatok állnak forgalomba a GYSEV-nél
Jövőre a GYSEV-nél 11 korszerű IC-motorvonat áll forgalomba a Budapest-Győr-Szombathely és a Budapest-Győr-Sopron vonalon - írta a közösségi oldalán pénteken a közlekedési és beruházási miniszter.
2026. Július 25. 09:38, szombat | Belföld
Gajdos László átfogó vizsgálatot rendelt el a hatvanpusztai telepen az állattartási szabályok betartása ügyében
Az élő környezetért felelős miniszter átfogó vizsgálatot rendelt el a Bicske és Hatvanpuszta közötti telepen tartott zebráknál az állattartási körülmények és a szabályok betartása ügyében.
2026. Július 25. 09:37, szombat | Belföld
Kapitány István: a Suzuki 76 milliárdos fejlesztésre készül Esztergomban
A Suzuki 76 milliárd forintos fejlesztésre készül esztergomi gyárában, a beruházás az elektromos járművek és akkumulátorcsomagok gyártását is érinti - közölte a gazdasági és energetikai miniszter pénteken a Facebook-oldalán.
2026. Július 25. 07:00, szombat | Belföld
Semjén Zsolt: a KDNP akkor a legértékesebb, ha saját arcélét mutatja
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) akkor a legértékesebb, ha saját arcélét mutatja és minden verzióra készen áll - mondta Semjén Zsolt, a KDNP elnöke pénteken Tusnádfürdőn újságíróknak.
