Hírek
2010. Szeptember 18. 07:45, szombat |
Sport
Forrás: NSO
Mérkőzéslabda az ellenfélnek? Semmi gond
Póta Georginának helyén volt a szíve az ostravai asztalitenisz Európa-bajnokság pénteki játéknapján. Előbb Tóth Krisztinával az oldalán párosban három mérkőzéslabdát hárítva bejutott a legjobb négy közé – így már biztosan érm
A mai napon csak két női játékosunkért szoríthattunk, értük viszont nem hiába. Tóth Krisztina és Póta Georgina párosban délelőtt könnyed győzelmet aratott a román Iulia Necula, Cristina Hirici duó ellen, ezzel bejutott a legjobb nyolc közé, ahol már sokkal nagyobb ellenállásba ütköztek.
A hazai közönség előtt játszó Iveta Vacenovská és Renata Strbiková volt az ellenfelük, akik a játszmákat tekintve 2:0-ra és 3:1-re is vezettek már, de a mieink egyenlíteni tudtak. A döntő szettben három mérkőzéslabdája is volt a cseh párosnak (10:8-nál és 11:10-nél), de Tóthék hárították ezeket, majd 13:11-re megnyerték a játszmát. Ezzel biztossá vált, hogy éremmel térnek haza, a szombati elődöntőben a Ruta Paskauskiené, Okszana Fagyejeva litván, orosz páros lesz az ellenfelük.
Egyesben Tóth Krisztinának a 3. forduló jelentette a végállomást, miután 4:1-re kikapott az orosz Anna Tyihomirovától. Póta ugyanilyen arányban legyőzte az osztrák színekben versenyző Li Qiangbinget, a 16 között azonban a németek címvédője, Wu Jiaduo várt rá. A világranglistás helyezésük alapján nem a mi lányunk volt az esélyes (ő az 50., míg Wu Jiaduo az 50. helyen áll), a csapatversenyek során azonban már legyőzte egyszer az ázsiai származású játékost, ami reményre adott okot.
Erre a mérkőzésre másfél órával azután került sor, hogy a magyar páros krimibe illő meccsen elődöntőbe jutott, és bizony Pótának ismét be kellett bizonyítania, hogy kötélből vannak az idegei. A párosmeccshez hasonlóan ezúttal is elhúzott az ellenfél 3:1-re, úgy tűnt, hogy Wu Jiaduo túl nagy falat a mi lányunk számára.
Szerencsére azonban Gina nem adta fel, egy viszonylag könnyű játszmával szépített, majd egy nehezebbel (10:6-os vezetésről engedte egyenlíteni a kínai születésű németet, hogy aztán mégis behúzza a játszmát) egyenlített. Jöhetett tehát a döntő felvonás, amelyben Póta 9:7-re vezetett, de Wu Jiaduo 10:9-re fordított, így meccslabdához jutott. Sokra nem ment vele, mert Póta hárította, majd két pontot megcsinálva megnyerte a döntő szettet. A nyolc között a fehérorosz Viktorija Pavlovics vár rá.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 01. 11:00, péntek | Sport
Premier League - Az ősi rivális otthonába látogat a Liverpool
Az angol labdarúgó-bajnokság 35. fordulójának vasárnapi rangadóján a címvédő Liverpool a Manchester United otthonába látogat.
2026. Április 30. 12:00, csütörtök | Sport
Bajnokok Ligája - Luis Enrique: nem láttam még ilyen ritmusú mérkőzést
Nemcsak a futballszurkolókat, hanem a főszereplőket is ámulatba ejtette kedden a címvédő Paris Saint-Germain és a Bayern München Bajnokok Ligája-elődöntős összecsapása, amelyen a házigazda párizsiak 5-4-re nyertek.
2026. Április 29. 06:50, szerda | Sport
Bajnokok Ligája - A szezon legjobb meccsén egygólos előnyt szerzett a PSG a Bayern ellen
A címvédő Paris Saint-Germain hazai pályán 5-4-re legyőzte a Bayern Münchent a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjének első, keddi mérkőzésén.
2026. Április 27. 13:00, hétfő | Sport
Labdarúgó NB I - A Paks legyőzésével életben tartotta címvédésről szőtt álmait a Ferencváros
A címvédő Ferencváros 2-0-ra legyőzte a vendég Paksot a labdarúgó Fizz Liga 31. fordulójának első vasárnapi mérkőzésén.
