Városlista
2024. május 6, hétfő - Ivett

Hírek

2010. Október 05. 14:53, kedd | Bulvár
Forrás: Story Online

Mi vár Bajor Imrére?

Mi vár Bajor Imrére?

Azt pletykálják, hogy nemcsak a Heti hetesből kellett távoznia Bajor Imrének, hanem a többi munkáját is elveszítette. A StoryOnline annak járt utána, vajon mi ebből az igazság?

A hírek szerint időközben Bajor Imrét már a kórházból is kiengedték, és jobban van. Azt is beszélik, kimerültségének egyik fő oka, hogy adóságai vannak, amit egyelőre senki nem erősített meg. Az azonban tény, hogy jó ideje arról suttog a művészvilág, nem jött be Bajor Imrének az étteremnyitás, ami nyilvánvalóan szintén megviselte.

Mint ahogyan arról már beszámoltunk, a Heti hetesből ugyan távoznia kellett a hírességnek, de a főszerkesztő szerint visszavárják a későbbiekben. Bajor Imre az Operett Színházban több sikeres darabban is szerepel. A teátrum illetékese a StoryOnline-nak elmondta, nem igaz, hogy az Operettből is távoznia kellett a színésznek. Mint mondta, november 16-án lesz az első előadása Bajor Imrének, addig egyébként sem dolgozott volna. A színész azóta sem jelezte, hogy betegszabadságot szeretne kivenni, így hivatalosan úgy tudják, semmi nem változott a munkarendjében.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 04. 06:00, szombat | Bulvár

Kövér László az Ománi Szultánság Súra Tanácsának elnökét fogadta

Khálid bin Hilál Al-Máváli sejket, az Ománi Szultánság Súra Tanácsának elnökét fogadta Kövér László, az Országgyűlés elnöke az Országházban - közölte az Országgyűlés Sajtóirodája pénteken az MTI-vel.

2024. Április 30. 13:40, kedd | Bulvár

Több millió forintos arany ékszerekre is lehet licitálni a NAV oldalán

Több millió forintos arany ékszerekre is lehet licitálni a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) oldalán.

2024. Április 25. 06:00, csütörtök | Bulvár

Elszabadult katonalovak okoztak sérüléseket és károkat Londonban

Elszabadult katonalovak okoztak személyi sérüléseket és jelentős anyagi károkat szerdán London belvárosában. Három sérült katonát és egy civilt kórházba kellett szállítani.

2024. Április 23. 06:43, kedd | Bulvár

A szicíliai maffiavezér álnéven udvarolt nőknek a közösségi oldalakon

Agglegény orvosként regisztrálta magát, és nőkkel keresett kapcsolatot a legnagyobb közösségi oldalakon Mattia Messina Denaro, a Cosa Nostra szicíliai maffiaszervezet volt vezetője - hozták nyilvánosságra a hatóságok hétfőn.