S bizony töbször is elhangzott az emelkedett pillanatokban, mikor már jónéhányan el voltak emelkedve a győri lányok sikerétől, olyannyira, hogy akár egy vonalzót is el lehetett volna húzni a talpuk alatt, hogy bizony ez a csapat, a szakmai stábbal és a vezetőséggel együtt mind-mind más városból, vagy országból érkezett. S hogy miként illeszkedtek egymás mellé az apró kis részecskék, hogy a bajnokság végére, hittel és szenvedéllyel harcoló GYŐRI zöld-fehér csapat lett belőlük, nos, ez az a titok, amit nehéz megfejteni, s valószínű nem is érdmes. A lényeg a produktumban rejlik, ami pedig nem más, mint az a tény, hogy a 2011/2012-es női kosárlabda NBI bajnoka az UNI SEAT Győr csapata.

Rendőri fölvezetéssel, a csapat kisbuszával gördült be a magyar bajnok Győrbe, abba a városba, amelyik befogadta a zöld-fehér együttest, amelyik egyebek mellett egész évben azért küzdött, hogy elfogadtassa magát a vizek városában. S ahogy a belváros felé haladt a busz és a lányok önfeledten integettek és mutogatták az aranyérmüket, voltak ugyan olyanok, akik csodálkozva néztek, s talán arra gondoltak, hogy hétvégi eltávozás van az egyik vigyorgóban, de olyanokat is láttunk, akik hálásan és boldogan integettek vissza, megtapsolták a lányokat és tudták, hogy kosárlabdázásban először magyar bajnoki címet nyertek Győr városának.

Aztán a Széchenyi téren már több százan várták a bajnokokat a sebtében fölállított színpadon, s Füzy András klubelnök után Simon Róbert alpolgármester méltatta a lányok fantasztikus sikerét. Akik egyébként valamennyien mondtak néhány elérzékenyült, kedves, vagy éppen felkavaróan tréfás mondatot. Végül Füzy Ákos, a csapat vezető edzője ragadta meg a mikrofont és beszélni kezdett a hitről, a szenvedélyről az elszántságról, ami a győztesen megvívott utolsó csatában jellemezte lányait. Abbéli reményét fejezte ki a mester, hogy ezzel a bajnoki címmel a győri kosárlabda csapat, valóban győrivé vált, hiszen a legutóbbi hetekben napi csodák történtek. Az utolsó hazai mérkőzésen megtöltötték a csarnokot a lányok, s vasárnap több, mint száz szurkoló kísérte el a csapatot a mindent eldöntő ötödik ütközetre. Tehát a győriek szívében is megmozdult valami, s Füzy Ákos akkor lenne elégedett, ha a kosárcsapat is valódi, szerves része lenne a nagy, győri zöld-fehér családnak. Kifejezte, hogy szorítanak a BL döntős kézilabda csapatnak, a focistáknak, a futsalosoknak és mindenkinek, aki Győr sportjának a része.

A láthatóan büszke és elérzékenyült mester, játékosaival nem a pódiumról osztotta meg érzéseit, hanem abban a szűk közegben, ahol a hétköznapok zajlanak a maguk verejtékével, kínlódásával, odaadásával, harcaival, konfliktusaival, de mindig egyazon szent cél érdekében. És itt van az a pont, ahol egyértelművé vált tegnap, hogy nem csupán egy bajnokcsapat született, hanem egy olyan közösség, melynek tagjai tűzbe mennének egymásért, s mikor néhány évtized múlva találkoznak majd, elég lesz egy pillantás, egy mosoly és mindenki tudja, hogy egyszer, együtt, valami csodálatos dolog történt velük, ami egy egész életen át összeköt.

A lányok egyébként vélhetően nem csupán kosárlabdában lennének sikeresek, hiszen a köszöntők után fölpörgő zenék alatt olyan rögtönzött táncbemutatót tartottak, hogy a legigényesebb impresszáriók is elégedetten dörzsölték volna a tenyerüket és zakójuk zsebében szerződések és golyóstoll után kutattak volna. S a bajnokokat az sem zavarta, ha néhány járókelő - legyen az akár harmatsúlyú, kiöregedett bokszbajnokra emlékeztető, megfáradt úriember - közéjük libbent és bemutatott néhány riszát. A lányok egész egyszerűen boldogok voltak, mint amikor nem csupán reménykedik az ember a boldogságban, hanem a bőrén, a zsigereiben érzi, mint megélt, kitörölhetetlen valóságot. És semmi mást nem kíván, csak azt, hogy soha ne legyen vége ennek az éjszakának...