Városlista
2026. február 3, kedd - Balázs

Hírek

2025. December 10. 08:11, szerda | Helyi

Mikulások a Nyeregben – Ünnepi MosolyHajtás Győrben

Mikulások a Nyeregben – Ünnepi MosolyHajtás Győrben

A város a hétvégén igazi karácsonyi mesévé változott.

A Mikulásnak rengeteg dolga akadt, de szerencsére nem volt egyedül: körülötte szorgalmas, mosolygós bringás segítők suhantak, akik édességekkel és kedves meglepetésekkel töltötték meg Győr minden szegletét.

A győriek körében nagyon népszerű a MosolyHajtás program, amely mint sok más bringás esemény Tömböly Tamás nevéhez kapcsolódik. Az ő fejéből pattant ki az ötlet, hogy a Mikulás-jelmezes bringások különleges küldetésre induljanak. Tamás nemcsak megálmodta, hanem meg is szervezte ezt a szeretettel teli eseményt, amelyet a közösségi médiában hirdetett meg, és december 7-ére tűztek ki.

A gyülekező helyszíne a Városháza előtt volt, ahol 15 órára várták az érkezőket. Még a kezdés előtt beszélgettünk a jókedvű főszervezővel, aki így mesélt:

„Ma csodaszép időnk van! A nap ragyog, pont olyan, amilyet a bringások kívánni szoktak!” – mondta Tömböly Tamás. Elárulta azt is, hogy ezúttal főként felnőtt jelentkezőket vártak, mert Mikulás-jelmezben tekerni nem is olyan könnyű feladat. Biztonságos biciklizésre és egy jó jelmezre is szükség volt.

A Mikulás-bringások jól felkészülten indultak útnak: magukkal vittek több mint 20 kilogramm szaloncukrot, csokimikulásokat és sok más édességet, hogy bárkinek adhassanak belőle, akivel találkoznak. A cél főként a gyerekek megajándékozása volt, de természetesen mindenkit szerettek volna meglepni egy kis ünnepi kedvességgel.

A nap még varázslatosabbá vált, amikor kiderült, hogy a Jankovich Élménypark 200 darab ingyenes belépőt ajánlott fel a Dunakapu téri óriáskerékre. Ezeket a Mikulások szintén szétosztották, így sokan egy hatalmas karácsonyi óriáskerekezéssel tehették emlékezetessé a délutánt.

A bringások nem egy nagy csoportban jártak, hanem mindenki arra tekerhetett, amerre szeretett volna, hogy Győr minden városrészébe jusson egy kis ünnepi fény. Így bárhol is sétált valaki, akár egy lakótelepen, akár egy kis utcában, könnyen találkozhatott egy mosolygós Mikulással, aki csilingelő biciklijén suhant tovább.

„A célunk az, hogy jókedvet, összetartást és egy kis ünnepi csodát vigyünk Győr utcáira – két keréken, ahogy mi bringások szeretjük!” – mondta zárásként Tömböly Tamás.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Február 03. 07:06, kedd | Helyi

Csendben elaludt Magyarország legidősebb embere Győrújbaráton

Elhunyt Magyarország legidősebb embere, Juhász Árpádné. Teri néni 1914. május 14-én született, 2022 decembere óta volt ő az ország leigidősebbje és a győrújbaráti idősotthonban hunyt el.

2026. Február 02. 08:29, hétfő | Helyi

Európai ifjúsági kézilabdaliga – Győr is indul az első női idényben

A Győr, a Ferencváros és a Debrecen is indul az európai ifjúsági kézilabdaliga első női kiírásában.

2026. Február 02. 08:10, hétfő | Helyi

Új mentőautót kapott a győri állomás is

A győri mentőállomás új, elektromos mentőhordággyal is felszerelt, modern, újgenerációs mentőautóval gazdagodott

2026. Február 02. 07:11, hétfő | Helyi

A Magyarság KicsiNagykövetei a Városházán

A győri Városháza adott otthont a Magyarság KicsiNagykövete országos felmenőjű verseny Győr-Moson-Sopron vármegyei díjátadó ünnepségének