Városlista
2026. március 21, szombat - Benedek, Bence, Miklós

Hírek

2023. Május 08. 07:16, hétfő | Helyi

Milliárdokat csalhattak el, a NAV dörömbölt náluk

Milliárdokat csalhattak el, a NAV dörömbölt náluk

Több mint négy és fél milliárd forint adót csalt el egy biztonsági őröket foglalkoztató, számlagyárat működtető bűnszervezet a Nyugat-Dunántúlon.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyi nyomozói harminc embert fogtak el és hallgattak ki gyanúsítottként – közölte a NAV Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatósága. Az üggyel kapcsolatban hat embert vettek őrizetbe: négyet letartóztatott a Győri Járásbíróság, kettőnek pedig elrendelte a bűnügyi felügyeletét.

A közlemény szerint a bűnszervezet stróman ügyvezetők bevonásával és valótlan gazdasági ügyletek lebonyolításával foglalkozó céghálózatot működtetett, amelyben a cégek vagyonőrként és raktárosként dolgozó alkalmazottjait a látszólagosan az elkövetők érdekeltségébe tartozó alvállalkozói cégek láncolatába szervezték ki. Így olyan költségszámlákhoz jutottak, amelyek révén a fizetendő általános forgalmi adót jogosulatlanul csökkenteni tudták.

Az elkövetők számlagyárat is működtettek.

A pénzügyi nyomozók egy nap alatt az ország ötven helyszínén tartottak kutatásokat és lefoglalásokat. A bűnszervezet első számú, több éles lőfegyverrel rendelkező vezetőjét a NAV Merkur bevetési egysége fogta el.

A kutatások során a bűnszervezet vezetőinek otthonában több mint 350 millió forint és több mint 220 ezer euró (82,4 millió forint) készpénzt, emellett mintegy hetven, nagy értékű ékszert találtak. A nyomozók mindezeken felül luxusingatlanokat és prémium járműveket foglaltak le, valamint bankszámlákat zároltak. A lefoglalásokkal és zárolásokkal több mint 2,4 milliárd forintnak megfelelő vagyont szereztek vissza az adócsalóktól.

A tájékoztatás szerint a nyomozás különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó, bűnszervezetben és üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt zajlik.

Illusztráció: pixabay.com

Ezek érdekelhetnek még

2026. Március 21. 08:22, szombat | Helyi

Magyar labdarúgó-válogatott – három győri is a keretben

Vitális Milán, Schön Szabolcs és Csinger Márk is bekerült a magyar labdarúgó-válogatott idei első keretébe.

2026. Március 21. 08:04, szombat | Helyi

Tatán épít új kenyérgyárat a Ceres

Új kenyérgyár alapkövét tették le Tatán. A győri székhelyű Ceres Zrt. Kelet-Közép-Európa legnagyobb kapacitású sütőüzemét építi meg csaknem 25 milliárd forintos beruházással.

2026. Március 21. 07:07, szombat | Helyi

Szemeszterenként 150 milliót fordítanak a kiválóság ösztönzésére

A hallgatói kiválóság és a versenyképes tudás elismerésére indít ösztöndíjfejlesztési programot márciustól a Széchenyi István Egyetem. Szemeszterenként 150 millió forint plusztámogatás jut az intézmény saját forrásából.

2026. Március 20. 08:25, péntek | Helyi

Elkészültek az eSZJA tervezetek

Már elérhetők a személyi jövedelemadó-bevallási tervezetek az eSZJA felületén.