Hírek
2010. Április 21. 14:43, szerda |
Belföld
Forrás: HírTV
Miskolciak lettek a Elektromobil verseny abszolút nyertesei
Saját tervezésű és fejlesztésű elektronikus meghajtással rendelkező járműveikkel állhattak a startvonalhoz diákok és hallgatók a Robert Bosch Power Tool Kft. által a Föld Napja alkalmából meghirdetett II. Elektromobil versenyen április
A miskolci Robert Bosch Power Tool Kft. által megrendezett II. Elektromobil verseny utolsó megmérettetésén a csapatoknak idén 6-6 Bosch kéziszerszámot kellett átalakítás után beépíteniük ökoautójukba közvetlenül a verseny kezdetét jelző rajtpisztoly eldördülését követően. Így az egyedi tervezésű autókat mintegy félezer kéziszerszám hozta mozgásba, miután a versenyzők azokat beillesztették autóikba. Míg 2009-ben 38 csapat indult el, addig idén már kereken száz csapat nevezett, amiből 81 érkezett meg a gépátvételre, ahol tíz csapatot zártak ki a versenyből. Ettől eltekintve a Miskolcra érkező hat ország több ezer hallgatójának célja április 17-én közös volt: bebizonyítani idén is, hogy az "Életre tervezve" többet jelent egy hangzatos szlogennél, függetlenül attól, hogy ki nézőként és ki versenyzőként vett részt a programon.
A zsűri több kategóriában is győztest hirdetett, így az egyetemi csapatok közül a leggyorsabb elektromobiljával a Debreceni Egyetem EEFM TEAM nyerte meg a gyorsulás futamot, míg a középiskolák közül a miskolci Andrássy Gyula Szakközépiskola GÉPace csapata bizonyult lehagyhatatlannak. A műszaki megoldások kategóriában a kecskeméti GAMF egyetem hallgatóiból álló LECSÓ nevű csapat érdemelte ki az első helyezést, míg a Miskolci Egyetem GÉPSZ CAR csapat hallgatói építették meg a legdizájnosabb autót a közönség szavazata alapján.
A középiskolások fordulójában meghirdetett körverseny győztese szintén a miskolci Andrássy Gyula Szakközépiskola csapata lett. A zsűri döntése alapján a 2010-es Elektromobil verseny abszolút győztese címet a Miskolci Egyetem CSETTEGŐK csapata érdemelte.
"Tavaly nagyon sok visszajelzést kaptunk, ezeknek köszönhetően bővítettük például ki a felhívást a középiskolásokra is. A mai rendezvény egy hat hónapos projekt záróeseménye, amelyen a legkülönfélébb megoldásokat láthatjuk. Neveztek olyan járművet, amelyet ötvenezer forintból építettek, és van, amelyikbe több mint kétmillió forintot fektettek be" - mondta el Zemplényi Tamás főszervező.
További eredmények
Körverseny - egyetemek, főiskolák
2. helyezett MEKK MESTER, Óbudai Egyetem
3. helyezett MK INTERCEPTOR, Debreceni Egyetem és GÉPÉSZ CAR Miskolci Egyetem
Körverseny - középiskolások
2. helyezett VÉRNYÚL, diósgyőri Vasgyári Szakközépiskola
Gyorsulási futam - egyetemek, főiskolák
2. helyezett CSETTEGŐK, Miskolci Egyetem
3. helyezett MK INTERCEPTOR Debreceni Egyetem
Gyorsulási futam - középiskolások
2. helyezett AKKSI-FALÓ, kazincbarcikai Surányi Endre Szakközépiskola
3. helyezett VÉRNYÚL, diósgyőri Vasgyári Szakközépiskola
Műszaki megoldás és kivitelezés
2. helyezett CSETTEGŐK, Miskolci Egyetem
3. helyezett KUVASZ, kecskeméti GAMF
Közönségszavazás eredménye: a legdizájnosabb elektromobil kategória
2. helyezett CSETTEGŐK, Miskolci Egyetem
3. helyezett GÉPACE, kassai Andrássy Gyula Szakközépiskola
Forrás: hahu.hu, hirosindex.hu
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 10. 09:00, péntek | Belföld
NVI: szoros eredmény esetén csak a szavazást követő szombaton lehet ismert a választás végeredménye
Szoros eredmény esetén csak a szavazást követő szombaton lehet ismert az országgyűlési választás végeredménye - közölte a Nemzeti Választási Iroda (NVI) csütörtökön az MTI-vel.
2026. Április 10. 07:43, péntek | Belföld
Orbán Viktor: Nem adjuk a gyerekeinket Ukrajnának
Nem adjuk se a gyerekeinket, se a fegyvereinket, se a pénzünket Ukrajnának - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a kormánypártok debreceni nagygyűlésén csütörtökön.
2026. Április 09. 15:00, csütörtök | Belföld
Harmadik éve csökken az ipari termelés Magyarországon
2026. Április 09. 11:00, csütörtök | Belföld
Választás 2026 - Harmincötezernél is több delegált lesz a szavazatszámláló bizottságokban
Több mint 35 ezer delegált vesz részt az április 12-ei parlamenti választáson a választási bizottságok munkájában. Négy évvel ezelőtt ez a szám több mint 40 ezer volt.
