Hírek
2010. Június 27. 07:57, vasárnap |
Bulvár
Forrás: Story Online
Molnár Anikó: "Pincér lettem Miskolcon!"
Valaha egy kocsmában kezdte, most visszatért a vendéglátóiparba. Anikó pincér lett egy vidéki szórakozóhelyen.
Éppen hét éve, hogy beköltözött a Való Világ című valóságshow villájába. Akkor valószínűleg még nem gondolta volna, hogy a celebek világából majd oda tér vissza, ahonnét elindult. Pedig próbálkozott sok mindennel, még az újságírással is, majd egy kaszinóban kötött ki osztóként, a pókerasztalok mellett. Ám ez sem jött be neki. Aztán három hónapra eltűnt Amerikában, s miután hazajött, rádöbbent: csak oda térhet vissza, ahol hét évvel ezelőtt kezdte: a vendéglátóiparba.
"Még odakint voltam, amikor telefonált a bátyám, hogy szerzett nekem egy jó munkalehetőséget. Szegeden, egy diszkóban kellett volna hétvégeken a pultban dolgoznom. Már meg is egyeztem a tulajdonossal, amikor jött egy másik telefon. Egy ismerősöm szólt, hogy a miskolci kaszinóban még jobb feltételek mellett dolgozhatnék. Most heti két-három nap ételt és italt szolgálok fel."
Ettől függetlenül Anikó nem fordít teljesen hátat a celebvilágnak, a jövőben is elvállal minden felkérést a médiában. De azt is belátta, hogy muszáj a civil szférában elhelyezkednie, különben egyszerűen képtelen megélni.
"A nyugdíjas édesanyámmal élünk ketten egy házban, s fizetnünk kell a kocsim és a ház hitelének törlesztő részleteit - mondja. - A körülmények egyszerűen nem engedik meg, hogy csak üljek és várjam a sült galambot."
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 27. 14:00, péntek | Bulvár
Szerencsekoncertek tavasszal országszerte az Ötöslottó jegyében
2026. Február 23. 13:00, hétfő | Bulvár
Középkori \"vámpír\" arcát rekonstruálták horvát kutatók
Első alkalommal, több mint négyszáz év távlatából sikerült rekonstruálni annak a férfinak az arcát Horvátországban, akit saját korában vámpírnak tartottak - írta az Index.hr horvát hírportál.
2026. Február 22. 15:00, vasárnap | Bulvár
Ricky Martin július 6-án a Budapest Sportarénában ad koncertet
Újra Magyarországon ad koncertet Ricky Martin. A világhírű latin pop előadó július 6-án a Papp László Budapest Sportarénában lép fel.
2026. Február 19. 19:00, csütörtök | Bulvár
A Parno Graszt, a Carson Coma és a Quimby is fellép a Művészetek Völgyében
Mások mellett a Parno Graszt, a Carson Coma és a Quimby is zenél majd a 35. Művészetek Völgye fesztiválon, amelynek Kapolcs, Taliándörögd és Vigántpetend ad otthont nyár közepén
